Csak a Richter tudott emelkedni

Nem váltott ki reakciót a tőzsdén a brexit bejelentése, hisz az egy várt esemény volt. A nemzetközi hangulatnak megfelelően mozgott szerdán a magyar részvénypiac.
Domokos Erika, 2017. március 29. szerda, 18:05

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,19 százalékos csökkenéssel, 32 232,95 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

A vezető részvények közül az OTP, a Mol és a Magyar Telekom kereskedésében szerdán eladói nyomás uralkodott. A nagy papírok mindegyike alacsony forgalom mellett forgott, ez a tendencia a nemzetközi részvénypiacra is igaz volt - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek. Ballai Zoltán szerint szerdán nem történt semmi érdekesség a BÉT-en.

Az elemző a brexit hivatalos bejelentéséről elmondta: ez egy teljesen várt eseménynek tekinthető. Délután érkezett meg Donald Tuskhoz, az Európai Tanács elnökéhez az a kedden aláírt levél, amely szerint az Egyesült Királyság aktiválta a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, mindennek az elemző szerint csak szimbolikus jelentése volt.

Enyhe esés volt szerdán a BÉT-en, a blue chipek közül egyedül a Richter tudott emelkedni - mondta Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1-en. A másik három nagy papír árfolyama csökkent, de a gyengülés összességében 0,2 százalékos volt, ami az elemző szerint azt jelenti, hogy eseménytelen kereskedést zárt a magyar részvénypiac.

A Mol 85 forinttal, 0,42 százalékkal 20 200 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,48 százalékkal 8320 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,20 százalékkal 488 forintra gyengült, forgalma 259,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,41 százalékkal 6627 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Emelkedéssel zárt Nyugat-Európa

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,41 százalékkal 7373,50 pontra, a frankfurti DAX-index 0,44 százalékkal 12 203,00 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal 5069,04 pontra nőtt. A pán-európai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,30 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,35 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,25 százalékkal emelkedett.

A New York-i részvénypiacok indexei vegyes képet festettek az európai tőzsdék zárásakor: a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,31 százalékos, az S&P 500-as pedig 0,06 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,12 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi devizapiacon egy euróért 1,0751 dollárt adtak kora este, 0,58 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik. Este fél hatkor az északi-tengeri Brent könnyűolaj júniusi szállításra hordónként (159 liter) 52,34 dollárba került, 92 centtel, 1,79 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára májusi szállításra hordónként 94 centtel, 1,94 százalékkal, 49,31 dollárra kúszott fel.

Az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,34 százalékkal 1251,25 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK