Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Amennyiben erős forintról akarunk beszélni akkor nem szabad törnie a 268,50 forint körüli eurószintnek − vélekednek egyöntetűen a Napi Gazdaság által megkérdezett szakértők. Mindez egyelőre úgy látszik, sikerül is, hiszen hétfőn az IMF első emberének botránya sem tudta tartósan megtörni az ellenállást, így az euróval szemben továbbra is megmaradt  a 262,50 és 269 forint közötti sáv.

A 270 forint ugyanis "kemény" pszichológiai ellenállási gát, amit nem valószínű, hogy átvisz az árfolyam. Több egyszeri negatív hír hatására elképzelhető ugyanis, hogy akár 272 forintig is kileng a magyar deviza, azonban tartósan nem számít erre Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője. A közeljövőben inkább a 265 és 269 forint közötti sáv képzelhető el a szakértő szerint az euróval szemben.

A svájci frank esetében a görög és a portugál helyzet megoldásáig nem várható nagy áttörés, addig pedig maradhat az elmúlt időszak széles, 205 és 220 forint közötti sávja − véli Ruzsonyi, aki szerint egyelőre álom a 200 forint alatti frankárfolyam. Az euró/forintnál a 268,50-es szint egyelőre megfogta a forintgyengülést, miután sokat, 5 forintot emelkedett a keresztárfolyam néhány nap alatt − mondta Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője. E szintnek nem kellene sérülni ha erős forintban gondolkodunk − tette hozzá Nyári. Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője szerint önmagában a forint nem csinál semmit: ha a dollár még erősödik, akkor mehetünk még följebb, de szélsőséges esetben is csak 269,50 lehet az euró árfolyama. A korábbi, 263−266-os sáv helyett a következő időszakban a 266−269-es sávban mozoghat a forint, amíg a dollárban nem lesz érdemi elmozdulás − véli Kolba.

A forint hétfői teljesítménye azért is mondható jónak, mert a dollár sokat erősödött a hét első napjára, az IMF vezetője letartóztatásának a hírére. A keresztárfolyam ugyanis "simán" esett át a múlt héten még kemény támasznak bizonyuló 1,415-ös ellenálláson, meg sem állva az 1,405-ös szintig. A szakértők szerint azonban e devizapárban elég rizikós most jósolni, azonban az 1,40 körüli szinteknél már 269 forint környéki euróval kell számolni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!