A reggelt egy kisebb gyengüléssel kezdte a forint, ekkor majdnem elértük a 293-as árfolyamot az euróval szemben - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője. Véleménye szerint a gyengülésnek nem volt különösebb oka, mindössze egy-két kötés született, amelyeknek az alacsony forgalom miatt nagyobb hatása volt, mint szokott. A szakember jövő hétre vár iránymutató mozgást, mint mondta, ez fogja eldönteni, hogy kicsit feljebb, vagy lejjebb kapaszkodik a forint árfolyama. A forint a nap második felében már erősödni tudott, így délután negyed ötkor egy euró 290,6, egy angol font 357,4, egy amerikai dollár 219,1, egy svájci frank 240,3, míg a japán jen 2,5138 forintot ért.

A régióban hasonlóan eseménytelen napot regisztráltak a kereskedők, mint itthon, Kolba érdekességként kiemelte viszont, hogy hiába jöttek jó hírek az amerikai költségvetési kiigazító csomagról, a fiscal cliffről, ez nem jelentkezett a dollár árfolyamában, így továbbra is 1,32-es értéken kereskednek az euróval. Ennek okaiként azt említette, hogy mindenki a további hírekre vár, egyelőre csak találgatnak, hogy milyen megállapodást köthetnek a közeljövőben a demokraták és a republikánusok.

Alig változtak a hozamok

Minimális mozgást regisztrált a szerdai másodlagos állampapír-piacon az Államadósság Kezelő Központ: a három hónapos diszkontkincstárjegy hozama 2 bázisponttal nőtt, a fél évesé stagnált, az ennél hosszabb lejáratú állampapírok hozama pedig 1-4 bázisponttal csökkent. Ennek megfelelően 5,28 és 6,08 százalék között mozognak a referenciahozamok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!