A társaság nem szokványos módon értesült arról, hogy román leánya, az E-Star CDR a román igazságügyi minisztérium hivatalos honlapja szerint csődeljárás alatt áll.

Az E-Star CDR ellen csődeljárás, felszámolási eljárás nem indult, ezt igazolja az E-Star CDR 2014. február 13. napon cégnyilvántartásból lekért cégkivonata is. Az E-Star CDR megkeresésére a felszámoló elmondta, maga sem tud a kinevezéséről.

A közlemény kiemeli, hogy az E-Star CDR haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket a helyzet tisztázása érdekében, azonban nem zárható ki, hogy a csődeljárás tényének az román igazságügyi minisztérium által működtetett, a bírósági ügyeket nyilvántartó hivatalos honlapon történő - minden jogi alapot nélkülöző - bejegyzése jelentős károkat okozhat a társaságnak, figyelemmel különösen arra, hogy az általa megkötött koncessziós szerződés és egyéb szerződések teljesítése, fenntartása a szerződéses partnerek részéről kérdésessé válhat, a mindennapi ügyintézés pedig "vezető tisztségviselők, aláírásra jogosultak hiányában" ellehetetlenülhet.

A kialakult példátlan jogi helyzet akár az E-Star CDR bankszámlájának befagyasztását is eredményezheti, továbbá beszállítók szállítási hajlandóságát csökkentheti, kötelezettségek kifizetését akadályozhatja, valamint a helyzet bizonytalansága okán tömeges spontán leválásokat eredményezhet a távhő hálózaton, melyek külön-külön is jelentősen veszélyeztethetik a társaság működését.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!