Vörösre számít Nyugat-Európa

Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok pénteken, a befektetők hangulatát erősen elrontották a vártnál gyengébb decemberi amerikai kiskereskedelmi adatok, amelyek újabb kétségeket ébresztettek a világ legnagyobb gazdaságának teljesítményét illetően.
Szepesi Anita, 2019. február 15. péntek, 08:22
Fotó: Getty Images

Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 11 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 37 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 13 ponttal eshet a nyitásban - írja az MTI.

Európában egy sor nagyvállalat teszi közzé gyorsjelentését, köztük az Allianz, az RBS és a Norwegian Air. Spanyolországban Pedro Sánchez miniszterelnök várhatóan bejelenti, hogy előre hozott parlamenti választásokat írnak ki, miután a parlament leszavazta a kisebbségi kormány költségvetési törvényjavaslatát.

A piacok figyelme nagyrészt a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokra irányul. Pekingben pénteken zárulnak a magas szintű tárgyalások, majd Hszi Csing-ping kínai elnök fogadja az amerikai delegáció vezetőit, Robert Lighthizer kereskedelmi főképviselőt és Steven Mnuchin pénzügyminisztert. Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója csütörtökön közölte, hogy még nem született döntés az átfogó kereskedelmi megállapodás megkötésére kijelölt március 1-jei határidő eltolásáról.

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin estek az indexek, a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokat övező óvatos derűlátás hatását kioltották a csalódást okozó amerikai és kínai makroadatok.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 1,17 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,34 százalékos mínuszban, míg az ausztráliai S&P/ASX 200 0,11 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. A sanghaji tőzsde 1,37 százalékos veszteségben zárt, a hongkongi Hang Seng pedig 1,83 százalékos mínuszban állt a záráshoz közeledve.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,17 százalékkal 509,37 pontra esett vissza.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedett az ázsiai kereskedésben.

Az áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,42 százalékos pluszban, 64,84 dolláron, a márciusi szállítású WTI pedig 0,26 százalékos nyereségben, 54,55 dolláron forgott péntek reggel.

Csütörtökön London kivételével csökkenéssel zártak a főbb európai tőzsdék. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,09 százalékkal, 7197,01 pontra nőtt, míg a frankfurti DAX-index 0,69 százalékkal, 11 089,79 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékkal, 5062,52 pontra esett. Milánóban 0,78 százalékkal, Madridban pedig 0,33 százalékkal csökkent az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 0,32 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,31 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 0,62 százalékkal esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK