Az eurót 1,0437 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenckor, 0,10 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolaj, a Brent és a WTI ára keskeny sávban mozgott az eddigi kereskedésben, hol kisebb pluszban, hol kisebb mínuszban, keresi az irányt.

Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 54,58 dollárba került, 12 centtel, 0,22 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára februári szállításra hordónként 6 centtel, 0,11 százalékkal, 52,55 dollárra nőtt.

Frankfurt kivételével szerdán veszteségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 0,03 százalékkal, 11 468,64 pontra emelkedett, míg a londoni FTSE-100 index 0,04 százalékkal, 7041,42 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,33 százalékkal, 4833,82 pontra csökkent. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,29 százalékkal, 3269,79 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,23 százalékkal, 1426,37 pontra csúszott le.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!