A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 0,17 százalékkal, az S&P 500 0,10 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 0,25 százalékkal csökkent a nyitást követő percekben.

Az amerikai tartalékbank (Fed) szerda este teszi közzé a monetáris politikai döntéshozó testületének (FOMC) szeptemberi üléséről készült jegyzőkönyvet. A befektetők ebből próbálják meg kiolvasni, hogy a FOMC tagjai mennyire hajlanak a kamatemelésre és a Fed hogyan ítéli meg az amerikai gazdaság kilátásait. A piacokon most már 75 százalék esélyt adnak annak, hogy a Fed decemberben fölemeli az irányadó kamatot.

Az árfolyamokat a következő hetekben főleg a negyedéves vállalati eredménybeszámolók fogják mozgatni. Az elemzők nem számítanak túl sok jóra, a Thomson Reuters becslése szerint az S&P 500 indexben szereplő vállalatok összesített nyeresége 0,7 százalékkal esett a harmadik negyedévben, ez már az ötödik egymást követő negyedév lenne, amikor csökkent a profit.

Mi volt tegnap?

Kedden eséssel zárt New York. A DJIA 1,09 százalékkal, az S&P 500 1,24 százalékkal a Nasdaq Composite pedig 1,54 százalékkal csökkent.

Az olajár emelkedett. A piac arra számít, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének tagjai és az OPEC-en kívüli termelők a Szaúd-Arábia és Irán közti feszültség ellenére megállapodnak a termelés befagyasztásáról. Hozzájárult a jegyzések erősödéséhez, hogy szeptemberben az előző hónaphoz viszonyítva 4,4 százalékkal napi 4,47 millió hordós rekordszintre emelkedett India olajimportja. Az indiai olajbevitel egy év alatt 17,7 százalékkal nőtt.

Kora délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordójának (159 liter) ára 23 centtel 51,02 dollárra emelkedett. A globális referenciaminőség, az északi-tengeri Brent típus ára 26 centtel, 52,67 dollárra nőtt.

A dollár a kamatemelési várakozások hatására erősödött. Az euró kora délután 11 heti mélyponton, 1,1010 dollár körül forgott.

Az aranypiac stabil volt. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1254,11 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,1 százalékkal magasabban, mint egy nappal korábban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!