A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,07 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,14 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,42 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nyugat-európai értéktőzsdéken is csökkennek az indexek. A frankfurti DAX 1,05 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,71 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,09 százalékos veszteséget mutatott az amerikai nyitáskor.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0705 dollárt adtak, 0,22 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken, miután a befektetők profitot realizáltak az előző napi, közel 6 százalékos áremelkedés után. Visszavetette a hangulatot az is, hogy a vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék.

Közép-európai idő szerint szerda délután fél négy után pár perccel a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta decemberi szállításra hordónként (159 liter) 45,55 dollárba került, 26 centtel, 0,57 százalékkal esett az ára. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára januári szállításra hordónként 22 centtel, 0,47 százalékkal, 46,73 dollárra süllyedt az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében.

Kedden emelkedéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,29 százalékkal, 18 923,06 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató 0,75 százalékkal, 2180,39 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,10 százalékkal, 5275,62 pontra nőtt a kereskedés végére. A Dow Jones már a hetedik egymást követő kereskedési napon tudott emelkedéssel zárni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!