Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Enyhe csökkenéssel nyitottak, de nyitás után gyorsan nyereségre váltottak a vezető európai értéktőzsdék kedden.
MTI, 2016. november 8. kedd, 10:51

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,22 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,08 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,23 százalékos veszteséggel indította a kereskedést. Háromnegyed tizenegykor a DAX 0,03 százalékos veszteségben, az FTSE-100 0,09 százalékos, a CAC pedig 0,07 százalékos pluszban állt.

Az eurót 1,1057 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenckor, 0,11 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára enyhén emelkedik, de időnként kis mínuszba is át-átcsúszik.

Közép-európai idő szerint kedd reggel kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent januári szállításra hordónként (159 liter) 46,22 dollárba került, 7 centtel, 0,15 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 1 centtel, 0,02 százalékkal, 44,90 dollárra nőtt.

Hétfőn jelentős nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 1,93 százalékkal, 10 456,95 pontra, a londoni FTSE-100 index 1,70 százalékkal, 6806,90 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,91 százalékkal, 4461,21 pontra emelkedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 1,68 százalékkal, 3004,16 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 1,70 százalékkal, 1318,38 pontra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK