Az amerikai kereskedelmi protekcionizmus erősödése - ezúttal a járművek és alkatrészek importját sújtó védővámok kivetésének ígérete - lefelé húzta a mutatókat, beárnyékolva az optimizmust, miszerint a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a vártnál jobban tolerálhatja az infláció emelkedését.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,04 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,09 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,06 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is veszteséges a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,28 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,33 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,04 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1727 dollárt adtak, 0,27 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,55 százalékkal gyengült a dollár, 109,47 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,44 százalékos veszteségben, 78,66 dolláron, míg a WTI 1,63 százalékos mínuszban, 70,67 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,73 százalékkal, 1299,00 dollárra kúszott fel.

Szerdán emelkedéssel zártak a New York-i indexek: a Dow Jones 0,21 százalékkal, 24 886,81 pontra, az S&P 500-as mutató 0,32 százalékkal, 2733,29 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,64 százalékkal, 7425,96 pontra nőtt.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!