Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült beszámoló szerint az EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) 449,5 millió forint lett, 68,9 százalékkal kevesebb a tavalyi év első három hónapjához képest.

A pénzügyi eredmény 635 millió forint veszteséget mutat a tavalyi hasonló időszakban realizált 7 millió forint veszteség után. Az idei eredmény alakulását a realizált árfolyamveszteség 610 millió forint értékben, a nettó kamatterhelés 17 millió forint értékben befolyásolta.

A jelentés szerint csak a futómű üzletág realizált forgalomnövekedést, ennek mértéke 1,3 százalék volt, így 6,5 milliárd forint lett az árbevétel. Az alkatrész üzletág 3,7 millió forint árbevételt ért el, amely 19,4 százalékkal kevesebb a tavalyi év első három hónapjához képest. A jármű üzletág árbevétele csökkent a legnagyobb mértékben, 57,1 százalékkal, 1,7 milliárd forintra, amely a belföldi értékesítésre vezethető vissza.

A Rába üzletmenetét jelentősen befolyásolta, hogy a Honvédelmi Minisztériummal 2018-ban megkötött keretszerződés idén esedékes megrendelései nem realizálódtak. A tavalyi év második felében tapasztalható energiaár-emelkedés az első három hónapban folytatódott, 1,7 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Az energiaár-színvonal ezzel az elmúlt tíz év legmagasabb negyedéves átlagár-színvonala lett.

A devizaforgalomban kisebb részarányt képviselő dollár esetében és a jelentős deviza súllyal rendelkező euró esetében is növekedés volt tapasztalható: a dollár átlagárfolyam 9,8 százalékkal, az euró árfolyam 6,6 százalékkal növekedett.

A jelentés idézi Pintér Istvánt, a Rába elnök-vezérigazgatóját, aki szerint az általános globális gazdasági lassulás mellett az új típusú koronavírus-járvány is aktivitáscsökkenést eredményezett. Bár az előrejelzések bizonytalanok, de a Rábánál a fókusz az idén is a készpénztermelésen és a működési költségek csökkentésén van.

A cél az, hogy a válság miatt várhatóan átrendeződő globális ellátási láncokat kiaknázzák, emellett folytatják a kutatás-fejlesztési projekteket, a modernizációs programokat, az ipar 4.0 projekteket, és megvizsgálják a további vállalat- és eszközalapú akvizíciós lehetőségeket - tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

A Rába részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A részvény szerdán 1000 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb ára 1245 forint, a legalacsonyabb 666 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!