A Mol 13 forinttal, 0,78 százalékkal 1677 forintra erősödött, 878,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 10 470 forintra nőtt, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,69 százalékkal 363,50 forintra emelkedett, forgalma 16,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,53 százalékkal 6960 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3415,25 ponton zárt csütörtökön, ez 9,20 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A gyógyszergyártó visszaesését emelte ki Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője is, aki úgy véli, hogy a Richter gyengülése a hónap eleje óta tartó felívelés után nem meglepő. A csütörtöki csökkenés azonban nagyobb mértékű, mint az ilyenkor megszokott korrekciók, hiszen a nap végére megközelítette a 4 százalékot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!