Csökkent a BUX a héten

Csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 35 758,06 ponton fejezte be a hetet, az előző heti záróértékénél 1012,87 ponttal, 2,75 százalékkal alacsonyabban - írja az MTI.
Szász Péter, 2018. május 27. vasárnap, 08:02
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac forgalma a négynapos kereskedési héten 51,60 milliárd forint volt, az előző héten elért 61,89 milliárd forint után, a vezető részvények ára csökkent.

Ezen a héten is eladói nyomás alatt voltak a feltörekvő piaci devizák, emiatt a török jegybank szerdán 300 bázispontos kamatemelésről határozott, amellyel - egyelőre - sikerült megállítani a török líra intenzív gyengülését - írja elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.

Kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatszintek és a monetáris keretrendszer. A jegybank kommentálta az elmúlt hetek piaci eseményeit, de kiemelte, hogy továbbra is az inflációs cél fenntartható elérése szempontjából értékelik a folyamatokat. Az inflációs cél fenntartható elérését továbbra is 2019. közepére várják. Mivel a közlemény nem tartalmazott a forintra vonatkozó iránymutatást, a megjelenését követően gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz, és a hét további részében is a 318-as szint felett stabilizálódott az euró forintárfolyama, az Equilor így egyelőre nem számít a forint visszaerősödésére.

A magyar részvénypiac is lefelé tartott kedden és szerdán, majd csütörtökön indult egy pozitív korrekció, de továbbra is erőtlen a piac, egyelőre nem számítanak tartós fordulatra az Equilor elemzői.

Az OTP célárfolyamát a Goldman Sachs 11 000 forintról 11 200 forintra emelte, az ajánlás továbbra is semleges. Az OTP-ről pénteken lekerült az osztalékszelvény, a befektetőknek júniusban 221 forint osztalékot fizet a vállalat részvényenként.
Jövőre tőzsdére mehet az MKB Bank, erről Balog Ádám vezérigazgató beszélt a Bloomberg hírügynökségnek a hét közepén. A tervek szerint már az év elején megtörténne az MKB részvények 20-30 százalékának tőzsdére vitele, a tranzakciót követően a bank az 5-6. legnagyobb kapitalizációjú vállalat lenne a BÉT-en, és felpezsdítené a budapesti részvénypiacot, hiszen hosszú ideje nem volt hasonló volumenű bevezetés - írta elemzésében az Equilor Befektetési Zrt.

A Richter 4,83 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet, pénteken 5325 forinton zárt, heti összforgalma megközelítette a 9,76 milliárd forintot.

Az OTP részvényei 4,31 százalékkal gyengültek a héten, a bankpapír 10 000 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 26,68 milliárd forintot.

A Mol árfolyama egy hét alatt 2,89 százalékkal csökkent, a papír 2624 forinton zárt pénteken, heti forgalma megközelítette a 10,88 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama a héten 0,48 százalékkal mérséklődött, a hét utolsó kereskedési napján 417 forinton zárt, heti forgalma több mint 937 millió forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4101,25 ponton zárt pénteken, 76,94 ponttal, 1,84 százalékkal csökkent az előző héthez képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK