A díjcsomag igénybevételével a bruttó 3210 forintos havidíj fele, 1605 forint lebeszélhető és kapcsolási díjat sem számítanak fel a beszélgetések után. Márciustól a Felező díjcsomaggal az eddigi bruttó 25 forintos helyett bruttó 12 forintos percdíjjal hívhatnak az ügyfelek helyi és belföldi távolsági vezetékes számokat csúcsidőszakon kívül, a csúcsidőszakban pedig 20 százalékkal bruttó 20 forintra csökken a percdíj. A "Felező" díjcsomag nemzetközi, mobil- és internetdíjai megegyeznek a Bázis díjcsomag percdíjaival. Az új percdíjak azon ügyfelek számára is automatikusan érvényesek, akik március 1-je előtt fizettek elő a díjcsomagra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!