Csökkent az Émász árbevétele

Az Émász 1,31 milliárd forint konszolidált, adózott nyereséget ért el 2014. első negyedévében a tavalyi hasonló időszakban elért 341 millió forinthoz képest - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült gyorsjelentésből.
MTI-Eco, 2014. május 16. péntek, 19:42
Fotó: Napi.hu

A jelentés szerint a cégcsoport eredménye időleges javulást mutat a bázisidőszakhoz képest, mely év végéig várhatóan "kisimul" a szezonális és egyszeri tételek hatására. A társaság közölte azt is, hogy a magyar előírások szerinti adózott eredménye 3,64 milliárd forint volt, ami osztalék meghatározás alapját képezi és tartalmazza a kapcsolt vállalkozásoktól kapott, 2013. évre vonatkozó 4,2 milliárd forint osztalékát is.

Az üzemi tevékenység eredménye 674 millió forintra javult a bázisidőszaki 272 millió forinthoz képest. Az értékesítés árbevétele a beszámolási időszakban 21,3 milliárd forint volt, ami 6,74 százalékkal alacsonyabb a tavalyi első negyedévinél.

A villamosenergia-értékesítés árbevétele (energiaadó nélkül) 1,65 milliárd forinttal csökkent az előző üzleti évhez képest. Az egyetemes szolgáltatói szegmensnél a november 1-jétől bevezetett 11,1 százalékos bruttó lakossági árcsökkentés hatására az energiadíjakból származó árbevételek jelentősen csökkentek. Az árbevétel csökkenését tovább fokozta a mennyiségi visszaesés. A versenypiaci szegmensnél a piaci ármozgások, valamint az árfolyam-változások hatására az értékesítési ár fajlagosan csökkent, ami a mennyiségi csökkenéssel együtt további árbevétel visszaesést okozott.

A jelentés megjegyzi, hogy a kormányzat rezsicsökkentő politikájának következő lépéseként 2014. szeptemberére újabb bruttó 5,7 százalékos lakossági árcsökkentést irányzott elő a bruttó lakossági végfelhasználói ár eddigi 10+10 százalékos csökkentése után.

A német RWE-EnBW csoport többségi és az MVM Magyar Villamos Művek kisebbségi tulajdonában lévő Émász részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában kereskednek. A papír a pénteki kereskedést 12 100 forinton zárta, árfolyama az elmúlt egy évben 8215 és 18 390 forint között mozgott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.05.16 19:49

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html