A Richter negyedéves gyorsjelentését követően a korábbi vételről alulsúlyozásra rontotta a papírokra vonatkozó ajánlását a Bank of America Merrill Lynch elemzője, a célárfolyamot pedig 46 000 forintról 36 000 forintra csökkentette - számol be a portfolio.hu. A Concorde továbbra is felülsúlyozásra javasolja a Richtert, a célárát azonban a korábbi 45 000 forintról 42 750 forintra csökkentette.

A Bank of America szakértője döntését elsősorban az alábbiakkal indokolta:

A költségek várható további emelkedése: az értékesítési és a K+F költségek további emelkedését várja, az originális termékekhez kapcsolódóan.

Csökkenő 2013-as és 2014-es EPS: 9 százalékkal csökkentette az elemző az idei és a jövő évi EPS-várakozását, a profitnövekedés gyorsulását továbbra is 2014-től várják, ekkorra futhat fel az Esmya értékesítése és kedvező esetben a cariprazine is megkaphatja 2013 végén/2014 elején az Amerikai Gyógyszerfelügyelet (FDA) engedélyét. 2014-2017 között így éves átlagban 17 százalékos EPS-növekedéssel számolnak.

Egy potenciális részvényfelaprózás pozitív hatása csak később jelentkezhet. A szakértő megemlíti, az MSCI-ból való kikerülés oka az alacsony likviditás volt, a split célja pedig a likviditás javítása lehet. Az elemző azonban megjegyzi, 4 negyedéven keresztül megnövekedett likviditásnak kellene mutatkozni ahhoz, hogy a papír esetleg visszakerüljön az indexbe. Ez pedig ha be is következik, az vélhetően 18 hónap múlva lesz csak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!