Csöndesen, de gyengülget a forint

Szerdán megtartotta a 271-es szint a forint eurójegyzését. Ám ha nem születik semmilyen előrelépés Görögországgal kapcsolatban, ez az ellenállás is eleshet.
NAPI, 2011. május 25. szerda, 16:49

Komoly izgalmat keltő esemény nem történt szerdán a forint piacán, azonban fokozatosan gyengülgetett a hazai fizetőeszköz: délelőtt még a 270 alatti szinteket tesztelte, de délután már a 271 felettit, csak a másik irányból. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a 271-es szint megfogta a forint euróárfolyamát - mondta Karsai Péter, a Commerzbank devizakereskedője.

A gyengülés hátterében a kockázatkerülés áll, amit a görög események körüli bizonytalanság táplál. Ez hajtotta a svájci frank árfolyamát is, ami újabb rekordot döntött az euróval szemben, 1,23 alá is benézett az árfolyam. Ennek nyomán az alpesi deviza 220 forint fölé került. Az euró/dollár jegyzés az 1,4-1,41-es sávban ragadt.

Rövid távon nem várható forinterősödés - legalábbis addig nem, amíg nem születik valami, a piacok számára megnyugtató döntés Görögországgal kapcsolatban. Már az is elég lenne - és bőven 270 alá erősödhetne a forint - ha kiderülne a válságkezelés menetrendje - véli Karsai, aki szerint ugyanakkor ez nem látszik, ezért 270 fölé ragadhat az euró forintjegyzése, ami a bizonytalanságok további fokozódásával újabb szinteket is áttörhet.

Az állampapírok másodlagos piacán alig történt változás szerdán: a háromhónapos kincstárjegyek hozama kétbázisponttal 5,85 százalékra csökkent, míg az egyéves papírok esetén három bázispontos emelkedés után 5,95 százalékra nőtt a hozam a rövid oldalon. Az éven túli államkötvények esetén egy-egy bázisponttal csökkent a három, tíz és tizenötéves papírok hozama (rendre 6,56, 7,13 és 7,14 százalékra), míg az ötéves papírok hozama három bázispontos növekedés után 6,93 százalékra nőtt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK