A Dow Jones indexe 0,14 százalékkal, 22 872,61 pontra emelkedett. Az S&P 500-as mutatója 0,09 százalékot erősödött, és 2553,19 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 0,22 százalékkal lett magasabb, és 6605,80 ponton zárt - írja az MTI.

Mindhárom index rekordot ért el napközben. A Wall Street indexeinek ez az ötödik egymást követő nyereséges hete, a Nasdaq index pedig a harmadikat zárja nyereséggel.

Az indexek tanúsága szerint a piac nagy várakozással tekint az induló negyedéves eredmények elé. Az amerikai tőzsdei cégek többségében várakozáson felüli eredménybeszámolókat mutattak be az előző három negyedévben.

Az S&P-500 index tagvállalatainak átlagos nyeresége a tavalyi negyedik negyedévtől az idei második negyedévig 6,1 százalékkal, 15,5 százalékkal és 10,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az idei harmadik negyedévre négy százalékos növekedést várnak az elemzők.

A Bank of America tőzsdei nyitás előtt közzétett negyedéves eredmény beszámolójával 1,6 százalék erősödést ért el. A Netflix hétfőn esedékes beszámolóját pedig másfél százalék erősítéssel előlegezték meg a befektetők, ami első alkalommal vitte 200 dollár fölé az árfolyamot.

Az olaj ára a kínai import növekedése és a közel-keleti politikai feszültség éleződése miatt emelkedett pénteken. Kína szeptemberben napi 9 millió hordó olajat importált szemben a korábbi átlagos 8,5 millió hordóval.

A kép forrása: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!