A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 430,68 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 46 233,29 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek az előző napi záráshoz képest.

A jó nemzetközi hangulatot meghatározza, hogy Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke 6 ezer milliárd dollárra emelné a 2022. évi amerikai költségvetést, amely rekord mértékű lenne. A vártnál nagyobb amerikai infláció azokat a várakozásokat támasztja alá, amelyek szerint az amerikai jegybanknak előbb-utóbb szigorítania kell - fejtette ki Bosnyák Zsolt, az Equilor elemzője.

Közel jár a BUX a 46 476 pontos történelmi csúcsához, és közel van az OTP is a 15 850 forintos történelmi csúcshoz.

Az elemző szerint viszonylag alacsony volt a forgalom a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. A Richter forgalma volt a legnagyobb, miután egy jelentősebb vételi bázisszinthez ért, árfolyama tesztelte a 8000 forintos lélektani határt.

A Mol 30 forinttal, 1,33 százalékkal 2294 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,10 százalékkal 15 690 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,74 százalékkal 407 forintra emelkedett, forgalma 74,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,57 százalékkal 7975 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3676,84 ponton zárt pénteken, ez 14,82 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Erős zárás az európai tőzsdéken

Erős kezdés után nyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek és a hetet is pozitív mérleggel zárták - írta az MTI.

A páneurópai gyűjtőindexek rekordot értek el, az FTSE EuroFirst 300 index 0,59 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 0,57 százalékkal emelkedett pénteken. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,78 százalékkal végzett magasabban. Az euróövezeti gyűjtőindex legutóbb 2008 elején járt a jelenlegihez hasonló szinten.

Az európai indexeket elsősorban a gazdasági fellendüléssel szembeni várakozások fűtik annak reményében, hogy az átoltási arány Európa szerte nagy lendületet vehet az elkövetkező hónapokban.

A pénteken közzétett felmérés szerint az euróövezeti gazdasági hangulatindex (ESI) májusban a várakozások feletti értéket ért el, legutóbb 2018 januárjában tapasztalt magas szinten. A hangulatindex egyúttal jelentős mértékben hosszú távú átlaga és a járvány előtti szinten is áll. Az euróövezeti fogyasztói hangulatindex két és fél éves csúcsot ért el májusban, sorban a negyedik havi emelkedéssel.

Londonban 0,09 százalék nyereséggel fejezte be a pénteki kereskedést az FTSE-100 index. A londoni index teljesítménye az egész héten elmaradt európai társaitól, mivel a font-sterling erősödése nem kedvezett az exportorientált brit vállalatok részvényeinek.

Frankfurtban 0,74 százalékkal emelkedett a DAX index és történetében az első alkalommal zárt 15,5 ezer pont felett. A párizsi CAC-40 index pedig 0,75 százalékkal végzett magasabban. Milánóban 0,45 százalékos, Madridban 0,42 százalékos indexemelkedéssel tavaly február óta nem látott magas szinten fejeződött be a pénteki tőzsdenap.

Az olajár a gazdasági fellendülés és a kereslet növekedésének a reményében emelkedett, az európai kereskedési idő végén a Brent nyersolaj ára 0,29 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 69,40 dolláron, a WTI pedig 0,30 százalékkal emelkedett 67,05 dollárra. A Brent ára a héten 4 százalékkal, a WTI ára 5 százalékkal emelkedett. Az év elejihez képest a Brent ára 36 százalékkal, a WTI ára 40 százalékkal áll magasabban.

Az eurót 0,07 százalékkal jegyezték gyengébben 1,2184 dolláron az európai tőzsdék zárásakor pénteken a nemzetközi kereskedelemben, az arany spot ára pedig 0,11 százalékkal csökkent 1894,44 dollárra. Az euró árfolyama nagyjából megfelel a hét elejinek, az arany ára a héten 0,6 százalékkal erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!