A jen/euró árfolyam 124,93-ig szaladt fel, amire 1999 július 27. óta nem volt példa. A dollárhoz viszonyítva pedig ismét paritás felett áll az európai deviza, igaz, azt csak 1,4 centtel múlja felül. A dollár pozícióját rövid távon vélhetőleg gyengíti, hogy megfigyelők a tengerentúli részvényárfolyamok esésére számítanak. Az euró iránti keresletnek az adott lendületet, hogy az Európai Központi Bank (ECB) elnökének tegnapi szavai nyomán, illetve a holnapi kamatdöntés előtt igencsak felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások. A Bloomberg által megkérdezett elemzők túlnyomó többsége is arra számít, hogy az ECB határozott vágásra szánja rá magát, s mindjárt 50 bázisponttal 2,75 százalékra csökkenti az irányadó kamatlábat. A jen árfolyamát emellett az is lejtőre taszította, hogy a japán pénzügyminiszter kijelentette: a szigetország gazdaságának állapotát igazán a 150-160 jen/dollár kurzus tükrözné.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!