A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1071,9 milliárd forint (3,53 milliárd dollár) volt tavaly, ami meghaladta a 3,2 milliárd dolláros éves célkitűzést

A társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján jelentett.

A vállalatcsoport 2020-ban 629,7 milliárd forint (csaknem 2,05 milliárd dollár) tiszta EBITDA-t termelt.

A tavalyi utolsó negyedévben az EBITDA 301,2 milliárd forintot (947 millió dollárt) tett ki, több mint kétszeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest, és meghaladta a 290,2 milliárd forintos piaci konszenzust.

Túlteljesített várakozások

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki kiemelte: a Mol-csoport jelentősen túlteljesítette a megemelt éves célkitűzését, és 2021-ben minden eddiginél magasabb EBITDA-t ért el. A Mol integrált üzleti modelljének és a jó belső teljesítményének köszönhetően maximálisan kiaknázhatták a külső környezet adta lehetőségeket, így finanszírozni tudták transzformációs beruházásaikat.

Az elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: arra számítanak, hogy a külső környezet 2022-ben is változékony és kiszámíthatatlan marad, ennek ellenére a Mol-csoport EBITDA-ja az idén eléri vagy akár meg is haladhatja a 2,8 milliárd dollárt.

Mennek tovább a fejlesztések

A működési kihívások ellenére folytatták stratégiai transzformációs projektjeiket, amelyeket egy évvel ezelőtt már felgyorsítottak a vállalatcsoport frissített stratégiájának meghirdetésével. Az új poliolkomplexum építése a terveknek megfelelően haladt, és inorganikus lépéseket is tettek a fogyasztói szolgáltatások üzletág lengyelországi és szlovén portfóliójának megerősítése érdekében - kommentálta az eredményeket Hernádi Zsolt.

  • A Mol-csoport nettó eredménye 526,1 milliárd forint (1,74 milliárd dollár) volt tavaly, az előző évi 18,3 milliárd forintos (63,4 millió dolláros) veszteség után.
  • Az értékesítés nettó árbevétele meghaladta az 5959 milliárd forintot (19,6 milliárd dollár) 2021-ben, az egy évvel korábbi 4011 milliárd forint (13,07 milliárd dollár) után.
  • A kutatás és termelés (upstream) üzletág tisztított EBITDA-ja 184 százalékkal, 163,3 miliárd forintra (513 millió dollárra) nőtt 2021 utolsó negyedévében a 2020-as mélypontról. Az üzletág így 473,6 milliárd forintos (1,55 milliárd dollár) EBITDA-val zárta az évet, ami a Mol-csoport teljes eredményének közel felét teszi ki. A teljesítmény mögött a Brent olajár 70 százalékos emelkedése és az előző évihez képest 3,5-szer magasabb gázár állt - közölték.
  • A feldolgozás és kereskedelem (downstream) üzletág tisztított EBITDA-ja 2021-ben a jóval magasabb finomítói és petrolkémiai árrés miatt megduplázódott, 450,7 milliárd forintot (1,5 milliárd dollár) tett ki. A negyedik negyedévi eredmény szintén nyomott bázisról 165 százalékkal, 111,4 milliárd forintra (352 millió dollár) nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek 3 százalékkal nőttek az utolsó negyedévben az előző év azonos időszakához képest, a regionális üzemanyag-kereslet pedig 4 százalékkal emelkedett Közép- és Kelet-Európában, a Mol fő piacán.
  • A fogyasztói szolgáltatások üzletág 19 százalékos EBITDA-növekedést ért el az év során, főként az értékesítési volumenek és a nem üzemanyag típusú termékek javuló árrése miatt. A magyarországi és horvátországi üzemanyagár-korlátozás, valamint a dollárral szembeni gyengülő árfolyamok negatívan befolyásolták a folyamatos növekedési tendenciát, a tavalyi negyedik negyedévben az EBITDA 10 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
  • A gázszállítási üzletág 41,2 milliárd forint (135,6 millió dollár) EBITDA-t ért el tavaly, ami 33 százalékkal kevesebb, mint 2020-ban. A negyedik negyedévben az EBITDA éves összehasonlításban 18 százalékkal 11 milliárd forintra (34 millió dollárra) csökkent a meredeken emelkedő gázbeszerzési árak, valamint a Szerbia és Bosznia-Hercegovina felé irányuló szállítás leállása miatt - közölte a vállalat.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír 2652 forinton zárt csütörtökön. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2810, a legalacsonyabb 2008 forint volt – írja az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!