Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Magyarországon a folyó fizetési mérleg hiánya júliusban 215 millió euró, az első hét hónapban 2,015 milliárd euró volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közétett végleges adatai szerint. A júliusi passzívum hátterében az áruforgalom kiadási többletének növekedése és a szolgáltatások bevételi többletének csökkenése áll. Az előzetes adatok még 173 millió eurós júliusi, illetve 1,972 milliárd eurós héthavi hiányról szóltak. Tavaly júliusban a folyó fizetési mérleg 94 millió euró többletet szerzett, 2001 első hét hónapjának deficitje 913 millió euró volt. A minimálbér kétszereséig, azaz legalább 1,2 millió forint éves jövedelemig a legalsó, míg az átlagjövedelem esetében a középső személyi jövedelemadó kulccsal kellene adózni - adta hírül Pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva a Világgazdaság. A PM és az MSZP-frakció álláspontja továbbra is eltér az szja-tábla ügyében, hiszen míg a legnagyobb kormánypárt képviselői a héten a jelenlegi 21 százalékos átlagos szja-teher 19 százalékra történő lenyomását szorgalmazták, addig a pénzügyi tárca vezetője legalább 3 százalékos csökkentést helyezett kilátásba. A PM több ponton is módosította az egyszerűsített vállalkozási adóra (eva) vonatkozó tervezetét. Az egyéni vállalkozók és családtagjaik összesen legfeljebb 10 százalékos tulajdonrésszel rendelkezhetnek más társaságban ahhoz, hogy a 2003-tól bevezetendő új rendszerben adózhassanak. Az állandó jellegű iparűzési tevékenység esetében az adó alapja az eva alapjának 50 százalékában is megállapítható lenne. A kiegészítő vállalkozási tevékenységet folytató egyéni vállalkozóknak az eva-adóalap nem 5, hanem 10 százaléka után kellene fizetni a baleseti járulékot. Júliusban váratlan visszaesés következett be a francia ipar termelésében - havi összevetésben 1 százalékkal csökkent a júniusi 1 százalékos növekedés után. A tavaly júliusitól 0,7 százalékkal maradt el a kibocsátás. A termelés a 0,7 százalékos emelkedést regisztráló építőipar kivételével minden ágazatban visszaesett. Az Oracle nettó profitja 33 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest - jelentette be a világ második legnagyobb szoftvergyártója. A visszaesés okát a az adatbázisszoftverek romló európai, illetve japán értékesítésében látják. A nettó 342 millió dolláros negyedéves nyereség részvényenként 6 centet jelent, az elemzők nem is vártak többet. Az Oracle arra is figyelmeztetett, hogy a novemberrel záruló második üzleti negyedévben a Wall Street-i várakazások alsó szélén lesz mind az árbevétele, mind a nyeresége. Az Oracle árbevétele hatodik negyedéve esik - most 2,03 milliárd volt az egy évvel korábbi 2,27 milliárd után - és a vezetők nyilatkozatai szerint egyhamar nem is várható változás a trendben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!