Az ECB háromnegyed kettőkor hozza nyilvánosságra döntését, általános várakozás szerint nem csökkenti a kamatokat. Az eurózóna központi bankjának makacsságát erősítheti, hogy a német termelői árak márciusban hó/hó alapon a várt 0,1 százalék helyett 0,2 százalékkal emelkedtek, éves összevetésben pedig 1982 óta nem látott mértékben, 4,9 százalékkal szöktek fel. A Richter Gedeon Rt. 5,616 milliárd forint adózott eredménnyel zárta az első negyedévet, ami kissé elmarad a Reuters által megkérdezett elemzők által 5,7 milliárdtól s valamivel jobban a NAPI Gazdaság által becsült közel 6 milliárdtól. Az értékesítés árbevétele 25,7 százalékkal 20,892 milliárd forintra nőtt a jelzett időszakban. A gyógyszergyár éves közgyűlése ma délután három órakor kezdődik, a társaság igazgatósága részvényenként 250 forintos osztalékjavaslatot terjeszt a részvényesek elé. A Székesfehérvári Hűtőipari Rt. (Fevita) a tegnapi felfüggesztés után a Magyar Tőkepiacban közzétette: megveszi a Goldsun Hűtőház Rt. 1325 darabos, egyenként ezer forint névértékű részvénycsomagját, 50-50 százalékban közösen a Mirelite Külkereskedelmi Rt-vel. Az Európa negyedik legnagyobb telefonkészülék-gyártójának számító francia Alcatel adózott eredménye a mobilrészleg veszteségei miatt 210 millió euróra esett vissza az első negyedévben, ami 19 százalékos csökkenést jelent az egy évvel korábbi 258 millió euróhoz képest. Az értékesítés viszont a várt 16 százaléknál nagyobb mértékben, 21 százalékkal 7,4 milliárd euróra emelkedett, ám a vállalat az év egészére csak 5-15 százalékos árbevétel-növekedést prognosztizál. A német Siemens ipari csoport nettó profitja 11 százalékkal 578 millió euróra esett vissza üzleti éve második negyedévében - beleszámolva az Infineon félvezetőgyártó-részleg eredményeit is - , az eladásai 8 százalékkal 20,6 milliárd euróra nőttek. A Siemens bejelentette, hogy további 3500 fővel csökkenti kommunikációs részlege létszámát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!