Jókora emelkedéssel zártak az irányadó amerikai részvényindexek, miután a piaci szereplők úgy látják, a szeptember 11. óta tartó visszaesés a recessziós veszély figyelembe vételével is eltúlzott reakció volt. A Nasdaq 5,35 százalékkal 1499 pontra nőtt, ekkora emelkedésre április közepe óta nem volt példa. A német termelői árak augusztusban 0,1 százalékkal csökkentek, azok után hogy visszaesés jellemezte a megelőző hónapot, júliust is. Az OTP Bank Rt. bejelentette, hogy átadta a szlovák kormány képviselőinek a szlovákiai IRB hitelintézet többségi részesedésének megvásárlására vonatkozó végleges és visszavonhatatlan ajánlatát, amely pozitív fogadtatás esetén az adásvételi szerződés alapját képezi. . Az E.ON Hungária Rt. keddi közleményében megállapítja, hogy a Titász szeptember 17-i sajátrészvény-vásárlása miatt megnőtt szavazati aránya a szeptember 24-i értékesítés nyomán a korábbi mértékre csökkent. A közleményben a Tiszántúli Áramszolgáltató többségi tulajdonosa leszögezi: nem kíván nyilvános vételi ajánlatot tenni. A Hírközlési Főfelügyelet (HíF) 2000. évi pénzforgalmi bevétele 9,625 milliárd forint volt, ami 27 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - derül ki a szervezet éves jelentéséből.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!