Az eurózóna GDP-je az idei első negyedévben 0,1 százalékkal nőtt, míg a tavalyi utolsó három hónapban 0,4 százalékkal bővült. Félbeszakadtak a román kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) képviselőinek tárgyalásai a Romániának tavaly jóváhagyott készenléti hitel újabb részletének folyósításáról. Németország mellett Portugália is túllépheti 2002-ben a bruttó államháztartási hiányt 3 százalékban limitáló mastrichti szabályt. Az ipari termelés Nagy-Britannában decemberben hó/hó alapon 0,3, év/év alapon pedig 4,6 százalékkal esett vissza. Argentínában 2002-ben a hazai össztermék valószínűleg 7 százalékkal zsugorodik és fennáll a hiperinfláció veszélye. A Fiat és a General Motors bejelentette, hogy a jövőben a kisautó fejlesztési és gyártási programjukat együtt végzik. A várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben esett a Royal Dutch/Shell olajipari konszern negyedik negyedévi profitja. Holnap teszi közzé éves jelentését a Rába, a NAPI Online által megkérdezett elemzők szerint gépipari társaság az utolsó negyedévben nagyjából akkora eredményt érhetett el, amekkorát az előző háromban együttesen. Az idén január 1-jén életbe lépett új tőkepiaci törvényhez kapcsolódóan még számos pénzügyminiszteri rendelet vár kihirdetésre. Elkészült az önálló pedagógus-bértábla, amelynek kezdő eleme egy egyetemet végzett pedagógus esetében 2003. január elsejétől 100 ezer forint lenne.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!