A Deutsche Bank és a dán TDC alkotta konzorciumot hirdette ki győztesnek a Cesky Telecomért folyó versenyben Bohuslav Sobotka cseh pénzügyminiszter. Régóta húzódó privatizáció végére került ezzel pont, melynek elvileg már tavasszal meg lett volna az eredménye, ám a kormány akkor az alacsony ajánlati árakra hivatkozva visszadobta a pályázatokat. Szinte teljesen megszűnt a cseh infláció júliusban, mivel átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest, és csupán 0,6 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - a cseh statisztikai hivatal adatai szerint. Már a júniusi 1,2 százalékos éves adat is történelmi mélypontot jelentette, ezt sikerült most megfejelni. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 30 milliárd dolláros hitelcsomagot nyújt Brazília számára, ezzel próbálva meg stabilizálni a dél-amerikai ország gazdaságát és visszaszerezni a befektetők bizalmát. A hír kellemes meglepetést keltett a világ börzéin, hiszen elemzők csak mintegy 15-20 milliárdnyi hitelre számítottak, miközben Brazília valójában 40 milliárd dollárhoz jut. Brazília az egyezség értelmében az idén hatmilliárd dollárt hívhat le, a csomag 80 százalékához csak 2003-ban jut majd hozzá, az új kormány januári hivatalba lépése után. Mind a feldolgozóiparban, mind az építőiparban enyhe pozitív elmozdulás tapasztalható Magyarországon - a Kopint-Datorg júliusi konjunktúratesztje szerint. Ez a feldolgozóiparban kedvezőtlen hír, mivel azt jelzi, hogy az élénkülés jelei nem annyira markánsak, hogy azokból az év hátralévő részében a növekedési ütem számottevő gyorsulására lehetne következtetni. A gyorsjelentések nem kavarták fel túlságosan a piacot, sem az eredményeit ma publikáló Graphisoft sem a Globus sem az Elmü részvényeire nem kötöttek eddig üzletet. A várakozások felett teljesítő Démász 400 forinttal drágult. Ma egyelőre határozott trend nélkül ingadozik a BUX a nyitás óta, a 11-kor elért 7083 pontos maximumértékéről 7056 pontra esett a mutató. A vezető részvények közül a Matávval tegnapi záróértéke körül kereskednek, a Mol és az OTP másfél százalékkal erősödött, a Richter papírok egy százalékkal érnek többet. A reggeli nyitás óta kissé erősödött a forint a bankközi piacon. Jelenleg a sáv erős oldalán a sávközéptől számított 11,55 százalékon áll. A továbbra is illikvid piacon eurót 244,10-244,30 forint között jegyzik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!