A BÉT-en a Matáv 9, a Mol 20, az OTP 30, a Richter 200 forinttal múlta alul szerdai záróárát. Néhány nap alatt 3 százalékot gyengült a lengyel zloty árfolyama, amire pánikszerű forinteladás volt a reakció: az euró 256 forint körül ingadozik a bankközi devizapiacon. A kormány nem változtatott az adókedvezmények módosításáról szóló koncepcióján, így a korábban kiszivárgott keretszámok kerülnek majd a parlament elé - derült ki a kabinet pénteki ülése utáni sajtótájékoztatón. Az IMF derűlátó az amerikai kilátásokat illetően, az eurózóna jövöjét azonban nem látja ilyen optimistán. A szervezet évközi jelentésében az EU-hoz csatlakozó országok kilátásait ugyancsak kedvezőnek látja, de nem hallgat az elkerülhetetlen tennivalókról sem. A Valutaalap szerint Magyarországon a legnagyobb veszélyeket a bérek gyors növekedése jelenti, ez - a nehezen zabolázható inflációval együtt - alááshatja a versenyképesseget is. A magyar növekedés idén 3,0, 2004-ben pedig várhatóan 3,5 százalék lesz. A szír magánszemélyek által a K&H-tól széthordott pénzből Mudura Sándornak, romániai nagyvállalkozónak is jutott, illetve részben ebből építették a nagyváradi Lotus Plaza áruházat - írja a Magyar Nemzet. A rendőrség kérése nyomán már nem adható el Rejtő E. Tibor rózsadombi háza - áll a Magyar Hírlapban. Benedek Fülöpöt, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Kht. (NFA) elnökét javasolja a miniszterelnök felé Németh Imre agrárminiszter a tárca közigazgatási államtitkári posztjára. Benedek államtitkárként az NFA felügyeletét is ellátná. A Merrill Lynch befektetési bank japán leányvállalata bővíti üzletkötői hálózatát annak érdekében, hogy ügyfélkörükbe csábítsák a japán milliomosokat - írja a Reuters. A francia hirdetési óriás, az Havas a vártnál rosszabb első félévet produkált, működési profitja 41 százalékkal 68 millió euróra esett, szemben a prognosztizált 82 millióval. A világon a hatodik legnagyobb reklámcsoport számait a gyenge dollár és a betegeskedő európai gazdaság rontotta le. A New York-i tőzsde távozását tegnap bejelentő elnöke anyagilag valószínűleg nem jár rosszul: szerződése értelmében több tíz millió dollár ütheti markát a vitatott, s végül a lemondásához vezető 140 milliós kompenzációs csomagon túl.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!