A Matáv 1 forinttal gyengült, az OTP 85 forinttal ugrott meg, miközben a Mol 135, a Richter pedig 245 forinttal drágult. Novemberben csökkenhet a jegybanki alapkamat, s a forint jelenlegi árfolyama megfelelő - vélekedett Medgyessi Péter miniszterelnök a Bloombergnek adott interjúban. A Magyar Hírlap információi szerint a Mol két jelentős lelőhelyre bukkant: földgázmezőt találtak a Hajdúságban, míg olajat a Jászságban. A hajdúsági mező nagysága a Mol teljes gázvagyonának egytizedére rúg. A BÉT adatai szerint ketten kiszálltak a börze tulajdonosi köréből: a Cashline Üzemeltetési Kft. és a Királybróker Rt. távozott, ám utóbbi később ezt közleményben cáfolta. A híreket közlő Info Rádió sikere után hétfőtől a 105,9 Mhz-en Gazdasági Rádió néven új szereplő lép az éterbe. Az idén kedvezményes áron kínált Sulinet miatt a tavalyi 5,3 milliárd forintnál kisebb, ötmilliárdos árbevételre számít az Elender Rt. Budapesti központtal új kábeltévé-csatornát indít Magyarországon az HBO egyik tulajdonosa, a nézőket kaland- és akciófilmekkel, illetve valóságshow-produkciókkal csábítaná magához a cég. A magyar fiatalok jó része a szabadidő elé helyezi a munkát, fontos számukra a család és a szülőkkel való jó viszony, s hangsúlyosnak tartják a megfelelő iskolázottságot is - derül ki a GfK Hungária felméréséből. Szeptemberben a várakozásokat felülmúló ütemben, 0,5 százalékkal csökkent az átlagos fogyasztói árszínvonal Csehországban, ezzel az éves szintű infláció nulla százalékos lett. A német lakosság 70, a francia polgárok 51 százaléka szavazna az euró ellen, ha erre most lehetősége adódna - írja az euro.hu. A portál arról is beszámol, hogy Alain Lambert, francia költségvetési miniszter a 35 órás munkahéttel kapcsolatos álláspontjuk felülvizsgálatára kérte a szakszervezeteket és a munkaadókat. Lambert szerint az állásteremtési szándékkal bevezetett 35 órás munkahét miatt Franciaország nem tudja tartani az EU stabilitási és növekedési paktumában előírt 3 százalékos költségvetési hiányt, ráadásul a szabályozás már fékezi a gazdasági növekedést. A Vivendi Universal és a GE aláírta a megállapodást az NBC Universal létrehozásáról. A tranzakcióval jelentősen csökken a Vivendi adósságállománya. Az új médiavállalat akár a Walt Disney versenytársa is lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!