Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A hazai blue chipek közül a Matáv 6, a Mol 15, az OTP 8 forinttal süllyedt, a Richter 190 forinttal gyengült. Az Egis szintén esett, a ma jelentő Antenna többlete a korábbi 65 forintról 40-re apadt. A vártnál nagyobb lett az októberi infláció, a KSH jelentése szerint fogyasztói árak átlagosan, havi szinten 0,8, éves összevetésben pedig 4,9 százalékkal emelkedtek, szemben a prognosztizált 0,56, illetve 4,69 százalékkal. A vártnál gyengébb, ám drámainak nem mondható inflációs adat nyomán hajszálnyival gyengült a forint a bankközin. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) beadta keresetét a PSZÁF által hozott határozat ellen, amely jóváhagyta az AMSTEL Rt. által a Brau Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlatot. Egy román lap szerint a PKN-nel korábban hírbe hozott Mol az osztrák OMV-vel közösen alkotott konzorciumban pályázhat a román Petrom 33 százalékos tulajdonrészére. Hosszú idő után először anyavállalati és konszolidált szinten is a nyereséges gazdálkodásról számolhatott be az Antenna Hungária Rt. (AH) negyedéves gyorsjelentésében. Az anyavállalat üzleti eredménye meghaladta az 1,6 milliárd forintot, mérleg szerinti eredménye pedig a 641 millió forintot, de ez csoportszinten is 289 millió forint lett. Az év eddig eltelt időszakában - a lakáspiac általános élénkülésével párhuzamosan - szinte minden területen nőtt a kereslet a telkek iránt, ám a telekáfa visszavetheti a forgalmat s emiatt az árak is csökkenhetnek. Az év első harmadában valamivel több mint 15 ezer lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt, míg az építési engedélyek száma mintegy 41 ezer volt. Szakmai szervezetek szerint a bérlakásépítés lehet a kitörési pont. Újabb belvárosi ingatlanjától válik meg a MÁV. A társaság a Ferdinánd híd Westenddel átellenben levő oldalán levő 82 ezer négyzetméteres területet értékesíti árverésen. A Népszabadság információja szerint az egyik legvalószínűbb vevő a TriGránit Rt. Az elemzői várakozásoknak megfelelően jelentős profitcsökkenésről - lényegében elolvadt a nyereség - számolt be mostani gyorsjelentésében a Bayer. A német gyógyszer- és vegyipari konszern indoklásában a nehéz gazdasági körülményeket okolta. A társaság működési eredménye (EBIT) a korábbi 858 millió euróról 21 millióra csökkent a mostani negyedévben, miközben a forgalom 6,8 milliárd euróra esett vissza. Az ünnepi bevásárlások előtt harmadával csökkenti Xbox játékkonzoljának árát Japánban a Microsoft, ezzel olcsóbban kínálja termékét, mint a rivális Sony a saját portékáját, a piacot nagy föllénnyel uraló PS2-t. Csődbe mehet az olasz A liga több tagja, amennyiben az uniós bizottság megváltoztatja az olasz parlament februárban hozott amortizációs jogszabályát. A jelenlegi szabályozás szerint az A liga klubbjaira külön amortizációs jogszabály érvényes, ami lehetővé teszi az adósságok tíz éves elosztását, miközben a többi uniós országban csak három évre lehet szétteríteni az adósságot – írja a BBC. Októberben havi összevetésben stagnált a fogyasztói árszínvonal Németországban, míg az éves infláció - az egytized százalékponttal lefelé módosított, 1,1 százalékos szeptemberi érték után - 1,2 százalék lett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!