Kiemelkedő forgalom mellett 14 400 forintig drágultak a Richter-papírok a BÉT-en. A befektetőket minden bizonnyal az lelkesítette fel, hogy a gyógyszergyártó bejelentette: a várhatóan 2004. január 1-től igénybe vehető új, 100 százalékos mértékű beruházási adókedvezmény az uniós csatlakozást követően is igénybe vehető lesz. A Matáv eközben 7 forinttal esett, az OTP 25 forinttal drágult, a Mol pedig csupán 10 forinttal erősödött. Az Édász Rt. német többségi tulajdonosa, az E.ON Hungária a mai közgyűlésen visszahívta az igazgatóságból és a felügyelő bizottságból a testületek francia tagjait. A módosított alapszabály értelmében megszűnt a vezérigazgatói poszt. Az idei nyereségvárakozásról és az osztalékpolitika esetleges változásáról egyelőre nem nyilatkozott az Édász vezetése. A BIF Rt. 43,13 százalékos tulajdonában álló Katlan Rt. a 2002. december 9-én tartott árverés nyerteseként a nyilvános árverési feltételek szerint egy 33 lakásos, Budapest, II. kerületi lakópark megvásárlása tárgyában adás-vételi szerződést kötött 1,539 milliárd forint bruttó vételáron, ami egymilliárd forintal kisebb a kikiáltási árnál. A csatlakozási tárgyalásokon kialkudott versenyfejezet-zárás szabályai az érintet vállalatok túlnyomó többségének megfelelnek, csupán 3-4 céggel szükséges további egyeztetés - jelentette be közös tájékoztatóján Csillag István gazdasági miniszter és László Csaba pénzügyminiszter. A jövő héten szavaz a parlament az EU-csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításról. A kormány hajlandó kivenni a javaslatból azokat a passzusokat, amelyek a Fidesz szerint nem szükségesek a csatlakozáshoz - írja a Népszabadság. Az SZDSZ ezzel nem ért egyet. A Magyar Televízió Rt. mintegy 13 milliárd forint veszteséggel zárja a 2002-es évet - derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből. A Magyar Hírlap szerint 5-7 milliárd forint hiányzik a legszükségesebb kiadásokra. A Széchenyi-terv kifejezés a jelentős költséggel járó pr-tevékenység eredményeként hatásos szlogenné vált, azonban a költségvetési terv és a programozás követelményei szerint nem tekinthető tervnek - állapítja meg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése. Új összetételben először ülésezett a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács. A testület új elnöke Szabó Imre, országgyűlési képviselő, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke lett. A tanács idén mintegy 2,5 milliárd forintos támogatással segítette a különböző fejlesztési célok megvalósulását. A BBC 24 órás digitális hírcsatornáját csak komoly változtatások menthetik meg - írja a mediainfo.hu. A csatorna komoly kritikákat kapott egy kormányzati megbízásból készült elemzésben, amely egyenesen arról számolt be, hogyha a csatorna szolgáltatása nem javul drámai mértékben, az könnyen a bezárás sorsára juthat. Az Európai Unió legfelsőbb bírósága jóváhagyta a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó, szigorú szabályokat. Ezek értelmében az unió piacán nem kerülhet forgalomba a kisebb egészségügyi kockázatra utaló, light és mild jelzésű dohánytermék, ráadásul a cigaretták dobozának elülső oldalát 30, a hátoldalát pedig 40 százalékban a káros hatásokra figyelmeztető feliratoknak kell elfoglalniuk. A brüsszeli bizottság szintén harcba szállt, a testület a dohánytermelők más növény termesztésére való átállását támogatja. A Nokia Oyj nem túl derűlátó becslése szerint az idei utolsó negyedévben legalább 2 százalékkal nő értékesítése a harmadik negyedévhez képest. A világ legnagyobb mobiltelefongyártója abban bízik, hogy tovább növeli piaci részesedését, ami a harmadik negyedévben 35,9 százalék volt. A német Siemens AG a világ mobiltelefon-piacának 15 százalékának megszerzését tűzte ki célul, s jelenleg nem tervezik, hogy kiszállna a mobilbizniszből - írja a Reuters a finn Kappalehti üzleti lapra hivatkozva. A Siemens Magyarországon igen jól áll, az új készülékek piacának több mint 40 százalékát uralja. Az eddigi emelkedést követően lejtmenetbe váltott a kőolajár a nemzetközi piacokon, miután úgy tűnik, hogy az utóbbi idők egyik fő hajtóereje, a venezuelai helyzet enyhülésére van kilátás - írja a Bloomberg. A sztrájkolók a venezuelai elnök lemondását követelik, aki most belement abba, hogy tárgyalásokat kezd az ellenzékkel az új választások esetleges kiírásáról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!