Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Magyar Agrárkamara tárgyalási ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Bizottság bővítési finanszírozásra vonatkozó irányelvei nyomán, s a kamara szakértői további mintegy százmilliárd forint támogatási igényt számoltak ki az Európai Unióval szemben. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa úgy határozott: versenykorlátozó, és jogsértő, hogy az Avanti Rt. benzinkútjainál kizárólag a Prímagáz Rt. propán-bután gázpalackjait értékesíthetik. A helyzet érdekessége, hogy a GVH ezúttal nem szabhat ki bírságot. Az integrált takarékszövetkezetek 2001-ben az összesített előzetes adatok szerint a tervezett 5 milliárd forint helyett 5,77 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta. Az összesített mérlegfőösszege szintén meghaladta a 2001-re tervezett 520 milliárd forintot, s az év végén elérte az 536 milliárd forintot. Az elmúlt év utolsó negyedében az előzetes adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az egyesült államokbeli nem mezőgazdasági szektorok termelékenysége, szemben a harmadik negyedévi 1,1 százalékkal, illetve az elemzők által várt 3,2 százalékos bővüléssel. A brazil ipari termelés 2001-ben éves összevetésben 6,1 százalékkal zuhant, szemben az elemzők által várt 4,9 százalékos csökkenéssel. 2001-ben a teljes évet tekintve 1,5 százalékra lassult a termelés növekedése, a 2002. évi 6,6 százalékról. A várakozások szerint a Cisco Systems a piaci prognózist meghaladó forgalomról és eredményről számol majd be a mai New York-i tőzsdezárás után. A Cisco eddig mindössze annyit közölt, hogy a termékek iránti megrendelésállomány 3,9 milliárd dollárt tett ki, szemben a tervezett 3,75 milliárddal. A Pepsico az elmúlt év utolsó negyedében hozta ugyan az elemzői várakozásoknak megfelelő részvényenkénti eredményt, a különböző rendkívüli tételeket tartalmaz nettó nyereség ugyanakkor kismértékben csökkent. A cég alelnöke a jövő hónapban nyugdíjba vonul. Az elmúlt évet jókora eredményzuhanással záró DaimlerChrysler AG közölte, hogy az idén az elemzői várakozásoktól elmaradó nyereségre van kilátás, s emellett a vártnál nagyobb osztalékcsökkentésről is határozott. Az Avon nyereségét alaposan megnyirbálták a költségcsökkentési programhoz kötődő rendkívüli tételek, ám az üzemi eredmény a vártnak megfelelően alakult, s amennyiben az argentin válság nem gyűrűzik tova Latin-Amerikában, az idei terv is tartható.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!