Az európai úniós csatlakozásról szóló népszavazás időpontját tekintve 2003. április 12-ben egyezett meg a kormány a parlamenti pártok képviselőivel az Országgyűlés integrációs nagybizottságának hétfői ülésén. A Suzuki Motor Corp. a következő két évben évi 20 milliárd forintos beruházást tervez Magyarországon, a Samsung SDI pedig a képcsőgyártás mellett más alkatrészeket is itthon készítene - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A növekedés, illetve a szűkülés közötti határt jelentő 50 pont alatt maradt novemberben is az eurózóna beszerzési menedzser-indexe, ami elsősorban a költségcsökkentést megcélzó vállalati leépítéseknek köszönhető. Az elemzők a 49,5 pontos értéknél is alacsonyabb indexre számítottak. Novemberben ismét csökkent a Beszerzési Menedzserindex: a mutató 55,4 pontos értéke a magyar ipari termelés mérsékeltebb ütemű növekedését jelzi. Jó hír, hogy a növekedés mérséklődése kisebb, mint egy hónappal korábban. A Mol Rt. ezen a héten is emeli az üzemanyagok árát, szerdától a motorbenzin és a gázolaj literenként 2 forinttal lesz drágább - derül ki a társaság közleményéből. A cég a kőolaj drágulása nyomán emelkedő jegyzésárakkal, illetve a forint dollárhoz viszonyított kismértékű gyengülésével indokolta lépését. Legalább egymillió forintot keres majd az a húsz egynéhány magyar politikus, akit pártja bejuttat az Európai Parlamentbe (EP). A magyar képviselők különben jóval kevesebbet keresnek majd, mint a jelenlegi EU-tagállamok delegáltjai. Az Antenna Hungária december 1-jén 0 órától felfüggesztette a SATeLIT Amos műholdon történő digitális sugárzását. Az AH tájékoztatása szerint erre azért került sor, mert a csatornát működtető TV Egy Rt. nem teljesítette a műsorszóróval kötött szerződés egyes pontjait, ám azt az AH nem árulta el, mely pontokról van szó. Túlzottan optimistának bizonyulhat a Nokia Oyj jövő évi prognózisa még azután is, hogy a társaság 2001 óta hétszer csökkentette a mobiltelefon-eladásokra vonatkozó előrejelzéseit - vélekednek a Bloomberg által megkérdezett elemzők. A Merrill Lynch eközben vételre javította a Nokia-papírok ajánlását 24 eurós célárfolyammal. A részvények nyitás után röviddel több mint 3 százalékos drágulást produkáltak. Novemberben a franciaországi újautó-eladások 9,4 százalékkal múlták alul az októberit, az év eleje óta pedig 5,2 százalékkal estek - jelentette be a francia autógyártók szövetsége. A munkanapokkal kiigazított éves változást tekintve már kedvezőbb a kép, így számítva csupán 0,1 százalékos süllyedés következett be. Egy múlt heti brüsszeli incidens komoly törést okozott az Európai Unió, valamint az Afrikai, Karib térségi és Csendes óceáni országok (ACP) kapcsolatrendszerében. A zimbabwe-i küldöttség két tagjára vonatkozó európai uniós beutazási tilalom miatt az ACP képviselői szabályosan bojkottálták az ötödik együttes ülésszakot - írta az Euro.hu. A potencianövelő szerek gyártói vad csatába kezdtek, hogy jövőre megszerezzék a négymilliárd dolláros piac feletti dominanciát, amit eddig a Pfizer Viagrája uralt.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!