A blue chipek közül az OTP 30, a Mol 70, a Richter pedig 110 forinttal hízott, míg a Matáv árfolyama 0,2 százalékkal süllyedt. Az Egis kurzusa 155 forinttal erősödött. A vártnál rosszabb, tegnapi költségvetési adat nyomán gyengült a magyar fizetőeszköz az euróhoz viszonyítva, a dollár kurzusa pedig 224 forint alá került a bankközi devizapiacon. A koalíció 35 milliárdos módosító indítványával elfogadták a Főváros idei költségvetését. A 4-es metróra továbbra is elkülönítetten szerepel az a 20 milliárd forint, ami korábban megmaradt ebből a keretből. Az elfogadott módosításokat részvény-eladásból szeretné finanszírozni Budapest. A Főváros jelenleg az Elmüben és az MVM-ben birtokol jelentősebb részesedést, a portfólióban információink szerint nagyobb súllyal szerepelnek tőzsdén kívüli részvények. Öt újabb tanút, köztük Járai Zsigmond jegybank-elnököt hallgat ki ma a rendőrség Princz Gábor ügyében - írja a Népszabadság. Elképzelhető ugyanis, hogy a Postanbank korábbi főnökét mégis megvádolják a gazdasági társaság vezető tisztségviselőjeként elkövetett 35 milliárdos hűtlen kezeléssel. Egyes Nokia-mobiltelefonokon már lehet magyar ékezetes betűkkel is rövid szöveges üzenetet írni, de mivel ezek a karakterek "több helyet foglalnak", a szokásos, 160 karakter hosszúságú SMS a megszokott díj háromszorosába kerülhet. Tizenkét, az iraki ellenzékiek kiképzésével megbízott amerikai katona ma látogatást tett a taszári általános iskolában. Az amerikaiak részt szeretnének venni a kulturális életben, megjelenni a jelentősebb eseményeken nemcsak Taszáron, hanem a közeli Kaposváron is. A feltörekvő piacokon avaly Romániáé volt a legsikeresebb szuverén devizaadósság-kibocsátás - jelentette az MTI a Euromoney-t idézve. A tavalyi évben a francia költségvetés hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3,04 százalékát tette ki, ami nem tolerálható, hisz az EU 3,0 százalékban maximalizálta a lehetséges deficitet. A franciák szerint azonban kerekítés kérdése az egész. Az euróövezetben havi összevetésben a Bloomberg prognózisában szereplő 0,9 százalék helyett, illetve a decemberi 0,3 százalék után 0,8 százalékkal nőtt a termelői árak átlagos színvonala. Éves szinten növekedési ütem 1,5 százalékról 2 százalékra gyorsult. A 15 tagú EU-ban a 0,6 százalékos havi áremelkedési ütemet 0,7 százalék követte januárban, az éves index pedig 1,5 százalékról 1,9-re nőtt. Szaúd-Arábia és a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) megállapodott abban, hogy amennyiben megindul az Irak elleni háború, az OPEC még azelőtt felhasználja többletkapacitását, hogy a kőolajfelhasználó országok vésztartalékaik megcsapolására kényszerülnének - írja a Reuters. Az RTL csoport Gerhard Zeilert választotta meg a társaság vezérigazgatójának. A posztot korábban betöltő Didier Bellens a fő tulajdonossal a Bertelsmannal való konfliktus miatt kényszerült távozni Európa legnagyobb tévékonszernjének éléről. Az IBM tegnap közleményben jelentette be, hogy tűzveszély miatt visszahívja két régebbi monitormodelljét. Az intézkedés 117 ezer darab, 1997-ben gyártott készüléket érint - írja a hwsw.hu. A Pepsi-üdítők legnagyobb palackozója, a Pepsi Bottling Group Inc. a rendkívül rossz észak-amerikai időjárásra hivatkozva profitfigyelmeztetést tett közzé. "Nem különösebben aggódom a dollár gyengélkedése miatt" - nyilatkozta az amerikai pénzügyminiszter John Snow. Szavainak azonnal meg is lett a hatása, a zöldhasú 1999 márciusa óta elöszőr 1,100-ra gyengült az euróval szemben. A kommentárok Snow kijelentéseiben az erős-dollár-politika elhagyását vélik felfedezni, ám a pénzügyminiszter szóvivője ezt cáfolta. Kuvait felszólította a világ tűzoltóit, álljanak készenlétben, hogy egy esetleges amerikai támadást követően azonnal az Öböl térségébe indulhassanak. Az 1991-es háborút követően a visszavonuló iraki csapatok ugyanis felgyújtották az apró monarchia 730 kútját, melynek során egymilliárd hordó olaj égett el és borította hónapokra sötét felhőbe az országot. Az Egyesült Államok 24 nagy hatótávolságú B-52-es és B-1B bombázót vezényelt a Csendes-Óceán nyugati térségébe válaszul a hétvégi észak-koreai provokációra. A nukleáris programja újraindítását tervező kommunista rezsim ezt egyértelmű háborús fenyegetésnek minősítette. Észak-Korea a háború elkerülésének egyetlen lehetőségét az amerikaiakkal aláírandó megnemtámadási szerződésben látja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!