Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A BUX 50 pontos emelkedéssel 7 379 ponton állt, a vezető részvények közül a Richter minimálisan gyengült, a többiek emelkedtek. Fia után Szaddam Husszein is visszautasította az amerikai ultimátumot, az USA és Nagy-Britannia készül a háborúra. Franciaország kijelentette, hogy amennyiben Irak vegyi fegyvert vet be, akkor a koalíció segítségére siet. A Bloomberg tudósítása szerint óriási homokvihar zúdult Kuvaitra és Irakra, amely miatt bizonytalanná vált, mikor indulhat meg az invázió; a vihar akár két hétig is eltarthat. Az iraki főváros, Bagdad közben valósággal kísértetvárossá változott. A várható amerikai támadás miatt kiürültek az utcák, eltekintve a benzinkutak környékétől, ahol az üzemanyaghiány miatt kilométeres sorok állnak. A legfrissebb híradások szerint a 48 órás határidő lejártáig nem lépnek iraki területre a szövetséges csapatok, ám semmi sem biztos, ugyanis huszonhat kilométer hosszúságú konvoj vonul Kuvaitban az Iraki határ felé. Irak szerint az amerikai katonákra biztos halál vár. Az Ecostat Gazdaságelemező és Informatikai Intézet most megjelent első negyedévi, átfogó prognózisa szerint idén a bruttó hazai termék (GDP) 3,9, jövőre pedig 4,2 százalékkal bővül majd. A kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az infláció az idén 5,2 százalék, jövőre pedig 4,3 százalék lehet. Az intézet szerint akár még a kormány által kitűzött 4,5 százalékos költségvetési deficit is teljesíthető. Az európai alkotmányozó konvent vezetősége elképzelhetőnek tartja, hogy az iraki háború miatt a testület nem végez időre munkájával - írta a Magyar Hírlap. Vastagh Pál és Balázs Péter magyar küldöttek azonban nem tartanák helyesnek a csúszást, amely szerintük évekkel is késleltethetné, hogy a 25 tagúra bővülő EU hatékonyan működő szervezetté váljon. Március 21-én, pénteken 0 órától a Mol Rt. a motorbenzin fogyasztói árát literenként 6 forinttal, a gázolajét pedig 4 forinttal csökkenti. Demszky Gábor főpolgármester szerdán útjára indította azt a 4-es villamost, amely megjelenésével népszerűsíti az április 12-i uniós népszavazásig a csatlakozást a fővárosban - írta az MTI. A Nagykörúton menetrendszerűen közlekedő, uniós kék színnel befóliázott BKV-jármű oldalán "Egyenesen Európába" feliratok, valamint európai nagyvárosok nevei olvashatók, köztük Budapesté. A Matáv ma reggel bejelentette, hogy a Westel eredménytartalékának terhére 64,3 milliárd forint osztalékelőleget fizet, míg az Emitel a tavalyi év után 2,2 milliárd forint osztalékot. A Matáv hiteltörlesztésre használja az összegeket. Mai sajtóreggelijén Havril András, a vezérkari főnök helyettese az önkéntes haderőre történő átállás részleteiről elmondta, hogy az élelmiszerellátáson mintegy félmilliárd forintot spórolnak évente, ám a ruházkodás többletköltség okoz majd. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felfüggesztette a Csepel Holding Rt. (Garex) fő részvényeseinek tulajdonosi jogait. A felügyelet 60 napon belüli ajánlattételre szólította fel a fő tulajdonost. A Standard & Poor egyszerre 11 légitársaság és további 14 légiipari cég papírjának leminősítésére készül, miután véleményük szerint az iraki háború elkerülhetetlenül visszaveti majd a teljesítményüket. A Bayerische Motoren Werke AG az idei évben nem számít profitnövekedésre a tavalyi évhez képest, miután az új modellek tervezési költségei felemésztik a megnövekedett eladásokból származó többletbevételt. A világ második legnagyobb cementgyártó csoportja a Holcim AG múlt éve kiábrándító volt. A nettó eredmény 38 százalékkal, 506 millió svájci frankra zuhant. A cementipari óriás mindazonáltal "erős eredményt" kiván elérni az idén. Az Oracle Corp. részvényei mintegy hét százalékot veszítettek értékükből a nyugat-európai tőzsdéken, miután a vállalat bejelentette, hogy pénzügyi negyedévének forgalmát súlyosan befolyásolják az iraki események.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!