Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Matáv árral szemben úszik, azaz mintegy másfél százalékkal drágul, a Mol ugyanakkor közel 2, a Richter és az OTP pedig 4 százalék feletti zuhanást produkál. Az olajcég árfolyamán nem segít, hogy az az ING Barings elemzője vételről erős vételre javította a Mol Rt. részvényeire vonatkozó ajánlását azzal, hogy szerinte jelenleg 6 900 forintos árfolyam lenne reális. A Goldman Sachs a Matáv várható piaci szereplésére vonatkozó ajánlását módosította átlagosról átlagon felül teljesítőre. Ami a külföldi makrogazdasági híreket illeti Egyesült Államokban az elmúlt hónapban a vártnál jobban, 0,4 százalékkal nőttek a termelői árak, míg az energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó magindex 0,1 százalékos csökkenést mutatott. A kiskereskedelmi forgalom ugyanakkor a várakozásoknak megfelelően 0,3 százalékkal bővült, gépkocsieladásokat kiszűrve pedig a növekedés 0,2 százalékról 0,5 százalékra gyorsult. Augusztusban a várt 0,3 százalék helyett 0,8 százalékkal csökkent az ipari termelés, vagyis ezzel immár 11 hónapja folyamatos a kibocsátás visszaesése az USA-ban. Pedro Solbes, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős főbiztosa az egyesült államokbeli terrorcselekmények után pesszimistábban ítéli meg az Európai Unió idei növekedési esélyeit: az idén közel 2 százalékos, jövőre pedig 2 százalék feletti GDP-bővülésre van kilátás. Az USA esetében viszont jelentősen lecsökkent annak esélye, hogy az a gazdaság magához térjen Csökkent az Európai Unió fizetési mérlegének hiánya a második negyedévben: a deficit az előzetes adatok alapján 7,8 milliárd euró volt az egy évvel korábbi 8 milliárd után. Profitfigyelmeztetést adott ki a Mitsubishi Electric. A főként mobiltelefonok és félvezetők gyártásával foglalkozó japán társaság idei nyereség-előrejelzését 97 százalékkal csökkentette, azaz a március 31-ével véget ért üzleti évet illetően immár csak 17 millió dolláros profitra van kilátás. A Dunaferr Rt. igazgatósága döntése szerint azonnal meg kell kezdeni a III. számú kokszolóblokk részleges kapacitását fenntartó felújítási munkálatait, amihez több mint 800 millió forintra lesz szükség. Szintén azonnal meg kell kezdeni egy részben új, illetve teljes rekonstrukcióval felújított kokszolóblokk beruházásának előkészítését: a tervezett beruházás összege 26 milliárd forint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!