A Matáv tegnapi záróértékét negyed százalékkal sem múlja felül, a Richter egy százalékkal süllyed, míg a BUX-ot napközben lerántó OTP veszteségei csökkentek, ám így is egy százalék feletti gyengülést szenvedett el. A feltámadás mögött az állhat, hogy a szlovák kormány döntése szerint az OTP Bank Rt. 700 milliárd korona készpénzért és egymilliárd koronás tőkeemelés fejében megvásárolhatja a szlovák IRB többségi tulajdonrészét. A 6 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek mai aukcióján a két héttel korábbinál 11 bázisponttal kisebb, 10,28 százalékos átlaghozam alakult ki, ami 7 bázisponttal marad el a tegnapi másodlagos piaci benchmarktól. Az Audi AG 1993-tól ez év végéig 1,3 milliárd eurót fektet be Magyarországon, s további, a motorgyártás kapacitásának bővítésével, illetve új motorgyártó technológiák meghonosításával kapcsolatos beruházásokat tervez. A Lufthansa nem szünteti meg egyetlen Magyarországról Németországba induló járatát sem, hiszen a német légitársaság egyik legfontosabb európai állomásának tekinti hazánkat, ahol az idén a tavalyihoz képest forintban számolva 35 százalékos növekedést érhet el. A Lufthansa a forgalom alapján 14 százalékos piaci részesedést ért el tavaly, míg idén a januártól a szeptemberig tartó időszakban ez 22 százalékra nőtt, s a jövő évi tervekben 25 százalék szerepel. A Mecsek Füszért Rt. (MF) 25 százalékos tulajdonrészt szerzett a fővárosi Sláger Rt.-ben, amely több mint 200 kiskereskedelmi üzletet működtet, főként a Budapesten. Minthogy az MF a Coop Hungary Rt. egyik beszerzési központja, a tervek szerint január 1-jétől 40 Sláger-bolt csatlakozik a Coop franchise-rendszeréhez. November 19-étől kis- és középvállalkozások számára nyújt árfolyambiztosítási szolgáltatást a Magyar Exporthitel Biztosító Rt. A Mehib konstrukciója kedvezőbb, s az érintettek számára elérhetőbb feltételeket kínál, mint a kereskedelmi bankoknál igénybe vehető hasonló szolgáltatás. Ami a külföldi gazdasági híreket illeti, a harmadik negyedévben az előzetes adatok szerint 2,7 százalékkal javult az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági cégek termelékenysége, ami igencsak meghaladja a várakozásokat. Szeptemberben az amerikai nagykereskedelmi készletek 0,1 százalékkal csökkentek, szemben a várakozások szerinti 0,3 százalékos mérséklődéssel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!