Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Mol gázüzletágának 49 százalékos tulajdonrészére az MTI értesülése szerint a Ruhrgas mellett a Gaz de France is jelezte vételi szándékát, a Magyar Fejlesztési Bank a november 12-i határidőig nem pályázott. A gyorsjelentésüket várhatóan november 14-én közzétevő tőzsdei cégek közül az OTP-től a tavalyinál szerényebb ütemű nyereségnövekedést, a Graphisofttól hárommilliárd euró közeli veszteséget, a BorsodChemtől profitcsökkenést, a NABI-tól a kedvező folyamatok folytatódását, a Prímagáztól az eredmény pluszba fordulását, az Egistől pedig a nyereség minimális emelkedését várják az elemzők Nem a tulajdonosok szándékainak megfelelően vezették a társaságot, ezért felmondtak az Európa Biztosító vezérkarának. A tulajdonos Groupama november 11-i hatállyal felmond a vezérigazgatónak és két helyettesének. A háromhónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek mai aukcióján az egy héttel korábbinál 30 bázisponttal kisebb, 10,09 százalékos átlaghozam alakult ki, az Államadósság Kezelő Központ által felkínált 12 milliárd forint értékű papírra 30 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. Nem érintették katasztrofálisan a magyarországi idegenforgalmat a szeptember 11-i terrortámadások következményei; főként a budapesti 4 és 5 csillagos szállodák érezték meg az amerikai és a japán turisták számának csökkenését. A német Infineon Technologies AG szeptemberrel végződött üzleti évében 591 millió euró nettó veszteséget halmozott fel, ám a befektetők kedvezően fogadták a cég készpénzállományának alakulását mutató adatokat. A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat részt kíván venni a szlovák gázipari vállalat (SPP) privatizációjában, s a nagyvállalat december 10-ig meg is teszi ajánlatát a magánosítási pályázaton. A legnagyobb lengyel olajipari vállalat, a PKN Orlen nettó nyeresége az idei harmadik negyedévben átszámítva 23,3 millió dollárra rúgott, ami 77 százalékkal alacsonyabb a megelőző év hasonló időszaki eredményénél. Lehetséges, hogy Szlovéniát is elérte a BSE-fertőzés. A Reuters értesülése szerint Szlovéniában olyan, nem importált szarvasmarhára bukkantak, amelynek elváltozásait akár a kergemarhakór is okozhatta, ám biztos eredmény csak a jövő hét elejére várható. A Ringier AG 49,9 százalékos tulajdonrészt szerez a Népszabadság Rt.-ben, a Bertelsmann az adásvétellel kíván megfelelni a magyar médiatörvény előírásainak. A kormány mai ülésén döntött arról, hogy azoknak a közigazgatási dolgozóknak, akik idén 8,75 százalékos béremelésben részesültek, decemberben egyszeri keresetkiegészítést folyósít. December 1-jétől eszköz- és ingatlanhasználatukhoz támogatásban részesülnek a háziorvosok, a gyermek- és fogorvosok, illetve az alapellátásban működő gyermek- és fogorvosok a keddi kormánydöntés alapján, melynek célja a praxisprivatizáció folytatásának segítése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!