Hétfőn átlépte a 360-at az euró/forint árfolyam, és kedden sem következett be érdemi változás a magyar fizetőeszköz piacán. Az OTP szakértői szerint az erősödő növekedési aggodalmak miatt gyengültek a régiós devizák, a cseh korona 0,7, a zloty 0,3 százalékkal gyengült a hét első napján.

A forint a múlt heti alulteljesítés után tegnap jól tartotta magát, az euróval szembeni árfolyam csak átmenetileg gyengült a 360-as szint fölé, de végül sikerült ez alatt a szint alatt zárnia. Nagyot estek tegnap a fejlett hozamok, a német 10 éves hozamszint 3 (napközben 5), az amerikai pedig 10 (sőt napközben 12) bázisponttal került lejjebb, az utóbbi 1,2 százalék alá esett. Ez éreztette a hatását a magyar piacon is, a hosszú forint hozamok a kora délutáni benchmark rögzítésig 2-3, utána további 5-7 bázisponttal estek, a 10 éves hozamszint így 10 ponttal mérséklődött a kereskedés végére.

Az MNB minden téren szigorít

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eközben mintha próbálná mérsékelni a likviditás-bővítés ütemét, a tegnap közzétett adatok szerint a múlt héten az MNB a megszokott 60 milliárd forinttól enyhén elmaradó, 54 milliárd forintnak megfelelő állampapírt vásárolt, és a jelzáloglevél-vásárlás is elmaradt a megszokottól (1 milliárd helyett 0,3 milliárd forint volt) - hívta fel a figyelmet az OTP. Emellett a tegnapi FX-swap tenderre beadott 180 millió eurónyi ajánlatból sem fogadott el semmit az MNB, így az állomány a lejáró összeg 36 millió euróval 3,66 milliárd euróra csökkent (a csúcs 7 milliárd euró volt).

Az MNB más módon is szigorít. Kivezettek a Növekedési Hitelprogramot, amely 3 ezer milliárd forintnyi forrást biztosított vállalati hitelezéshez, és kamatemelési ciklusba kezdett. A következő kamatdöntés július 27-én, jövő kedden várható, az elemzők arra számítanak, hogy 15, de akár 30 bázisponttal is emelkedhet a jelenleg 0,9 százalékos alapkamat, miután a jegybank eltökélt az emelkedő infláció megfékezésében. 

A piacot azonban a forint kapcsán a magyar jegybank kommunikációja tartósan nem hatotta meg. A CIB Bank is arról ír friss elemzésében, hogy a forint július elején kezdődött újabb leértékelődési hulláma tovább folytatódott. A magyar fizetőeszköz a dollárral szemben még nagyobb mértékben gyengült, mint az euró ellenében, kedden már 306 forint fölött is járt a keresztárfolyam. A leértékelődési trend azt is eredményezte, hogy a régiós versenytársak közül is a forint teljesítménye volt a legrosszabb, így a lengyel zlotyhoz, de különösképpen a cseh koronához képest is veszített az értékéből a magyar deviza - hívják fel a figyelmet a CIB szakértői.

Nincs remény az emelkedésre

"Rövid távon a forint teljesítményét befolyásolni fogja az EU-val folytatott jogi viták eredményei, valamint a monetáris szigorítás konkrét lépései, de továbbra is úgy gondoljuk, hogy a hazai fizetőeszköz gyors felértékelődésére kevés az esély" - foglalták össze a kilátásokat a CIB szakértői.

Hasonló a véleményük az Erste Befektetési Zrt. elemzőinek is a forint kilátásairól. Az euró/forint árfolyam már a múlt pénteki kereskedés során áttörte a 358,6-nál húzódó 200 napos mozgó átlagot, amivel megnyílt az út 369,5 irányába - közölte a brókercég. Vagyis a 360 forintos vagy még annál is drágább euró a közeljövőben megmaradhat. 

A KBC elemzői sem várnak erősödést. A 360-as szintről ma napközben lefordult az euró/forint árfolyam, némileg vissza tudott erősödni a forint, és 359 alá is benézett. Technikailag azonban továbbra is negatív a forint szempontjából, hogy a 200 napos mozgóátlag fölött tartózkodik a keresztárfolyam - közölték.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!