Szerdán végleg elszállt a forint árfolyama. Már nyitáskor történelmi mélyponton járt, 362 forint fölött volt az euró árfolyama, de még délelőtt megdőlt a 365-ös szint, délutánra pedig a 370-es lélektani határ is majdnem elesett, 369,54-ig emelkedett a keresztárfolyam.

Március 10-én, három hete még 335 forint alatt zárt az euró/forint, március 13-án, a nemzeti ünnep előtti hétvégén is 340 forint alatt maradt az árfolyam. Azóta viszont a gyengülés feltartóztathatatlan, alig több mint két hét alatt 30 forinttal drágult az euró.

A szakértők szerint nincs, ami megállítsa a lejtőn a magyar fizetőeszközt. A gyengülésben a járvány okozta világválságnak is szerepe van, de a régiós fizetőeszközök közül a forint a legrosszabbak között van. Ez részben az alacsony reálkamatnak tudható be, de a felhatalmazási törvény nemzetközi visszhangja is hozzájárul a gyengüléshez.

Németh Dávid, a K&H elemzője 370 forintos eurót várt mai kommentárjában, az OTP szakértői 382 forint fölötti keresztárfolyamról írnak a közeli jövőben.

A forint a dollárral szemben is megdöntötte az 52 hetes rekordját, szerda kora délután 337,99-nél is járt a jegyzés, ami fél négy körülre 334,77-re szelídült. A zöldhasúval szemben ez egyébként 2,4 százalékos gyengülést jelent az előző nap késő délutáni szintekhez képest.

A svájci frankkal szemben kedd délutánig 1,8 százalékot gyengült a forint az előző naphoz képest, de itt is dőlt az 52 hetes rekord 349,86-nál.

Eközben a dollár 0,9 százalékot erősödött az euróval szemben, a közös európai deviza jegyzése így szerda délután 1,0932-nél járt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!