A forint a pénteken este fél hétkor tartott árfolyamán az euróval szemben 0,03 százalékkal gyengült a korra reggeli jegyzéshez képest, a svájci frankkal szemben pedig 0,04 százalékkal erősödött. A dollárral szemben viszont 0,29 százalékkal gyengült a forint pénteken.

A dollár nagyot erősödött pénteken a nemzetközi devizapiacokon. A hat legjelentősebb nemzetközi fizetőeszközzel szemben kalkulált árfolyamából képzett dollár-index pénteken 92,30 pontnál is járt, több mint két hónapja a legmagasabb szinten. A dollár-index ezzel 2020 márciusa óta a legnagyobb heti nyereségét tudhatja maga mögött az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve monetáris szigorításra tett jelzéseinek köszönhetően - írta az MTI.

A dollárt pénteken a kora reggeli 298,75 forint után 299,63 forinton jegyezték este fél hétkor a bankközi devizapiacon. Péntek esti jegyzésén a forint 4,14 százalékkal gyengült a hétfői kezdéshez képest. A hónap eleje óta 5,5 százalékot veszített a forint a dollárral szemben, az év eleji árfolyamánál pedig 0,9 százalékkal áll gyengébben.

QP | Quality Placement

A dollár idei legerősebb jegyzése a március 9-i 310,89 forint volt, amihez képest a forint péntek esti jegyzésén 3,6 százalékkal áll erősebben.

Az eurót péntek reggel hét órakor 355,81 forinton, este fél hétkor pedig 355,93 forinton jegyezték. A forint a hétfői kezdéshez képest péntek estére 2,22 százalékkal gyengült az euróval szemben. A hó eleji árfolyamánál 2,5 százalékkal áll gyengébben a forint, az év eleje óta viszont 1,8 százalékkal erősödött.

A svájci frank jegyzése a péntek reggeli 325,41 forintról 325,29 forintra csökkent estére. A hét eleje óta 1,63 százalékkal gyengült a forint a svájci frankkal szemben, a hónap eleje óta pedig 2,9 százalékkal. Az év eleji árfolyamánál 3,0 százalékkal áll erősebben a forint péntek esti jegyzésén a svájci frankkal szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!