A dollár év eleje óta tartó gyengélkedése a jelek szerint a végéhez érhetett, s az elmúlt három hét enyhe erősödése csak a kezdete lehet egy masszívabb dollárdrágulásnak - vélik a Bloomberg tudósítása szerint a világ második legnagyobb devizakereskedő cége, a Deutsche Bank elemzői. Pénteki elemzésük szerint érdemes lehet feltörekvő piaci devizákkal, elsősorban kínai jüannal, mexikói pezóval és dél-koreai wonnal szemben dollárvételi pozíciókat nyitni. George Saravelos, a bank devizaelemző osztályának vezetője szerint a piacon mostanra már épp eléggé leépültek a korábbi, túlzott mennyiségű dollár vételi pozíciók ahhoz, hogy megindulhasson a további erősödés.

A világ hét vezető gazdasági hatalmának vezetői most, a hét végén találkoznak Japánban, azonban a dollár erősödését nem is az amerikai üzenetek a devizák szándékos gyengítései ellen okozták a héten, hanem a Fed tisztségviselők nyilatkozatai, amelyek egyre növelik egy júniusi amerikai kamatemelés valószínűségét. Ennek nyomán a több devizával szembeni áralakulást mérő dollárindex héthetes csúcsra emelkedett, ami sokat segített a világ többi részén a monetáris politikát irányítóknak. Az ő gondjuk ugyanis az volt eddig, hogy kamatcsökkentési és kötvényvásárlás intézkedéseik hatásosságát aláásta a dollár gyengülése.

A dollárnak még mindig vannak tartalékai - mondta Sebastien Galy, a Deutsche Bank New York-i stratégája. Bár a globális dollártrend már nem olyan vonzó, mint korábban, azért van még mit keresni ezen a piacon - tette hozzá.

Mielőtt májusban megindult volna a dollár erősödése, a zöldhasú idén már 12 százalékkal gyengült a jennel, 7 százalékkal az euróval szemben.

Ahhoz, hogy a már régebb óta tartó dollárerősödés beindulhasson, a jelek szerint a dollárvételi pozíciók leépülésére volt szükség - emeli ki a Bloomberg. A hedge fundok és más nagyobb spekulánsok ezen a héten tovább adták a dollárt, április végén nettó eladóvá váltak a piacon, azaz eladási pozícióik mérete meghaladta vételi pozícióikét, erre 2014 óta nem volt példa az amerikai Árupiaci Határidős Kereskedési Bizottság (CFTC) adatai szerint.

A dollárerősödés trendje még nem olyan régi, hogy időskori elgyengülésben múljon ki - írják a Deutsche Bank szakértői. S az év eleji gyengeség a jelek szerint, elmúlt - teszik hozzá. A Deutsche Bank és a State Street Global Markets szakértői is úgy vélik a Bloomberg szerint, hogy a dollár elsősorban a feltörekvő piaci, kockázatosabb eszközökkel szemben fog majd drágulni, mivel ezek ára elsősorban a kockázatvállalási hajlandóságot tükrözi. Erősödhet a dollár az euróval és a jennel szemben is, azonban kisebb mértékben, ott a játék a monetáris politikák divergenciájáról szól.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!