A forint egy igen szűk sávban mozog reggel óta, miközben a fontos devizák esetében erőteljes mozgás. Vélhetően a kissé bánatosra sikeredett spanyol aukciós eremdény volt az ami, az euró erejét teljesen elvette a dollárral szemben, míg a svájci frank esetében nyilván a negatív kamattól való félelem igazgatja a picot. Mint arról beszámoltunk, Svájc második legnagyobb bankja, a Credit Suisse arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy bizonyos devizanemek esetében negatív kamatot fog felszámítani. Mivel a bank szóvivője hivatalosan csak annyit mondott hétfőn, hogy 5 napon belül tájékoztatják az ügyfelelket, ezért a befektetők inkább előnyben részesítik az uniós devizát.

Ezúttal a menekülő devizaként arany is profitált a kialakult helyzetből. Jelenleg az árfolyam 1705 dollár, míg tegnap 1698 dolláron fejezte be a napot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!