Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha a Fed hamarabb kezdte hagyta volna abba a kamatok emelését, akkor a jelenleginél sokkal erősebb lehetne az amerikai gazdaság növekedése - mondta Donald Trump amerikai elnök a Fox Businessnek adott interjújában a CNBC.com szerint. Trump úgy vélte, ha az amerikai jegybank nem kezdett volna bele egyáltalán a kamatemelési ciklusba és folytatta volna kvantitatív lazítási programját, akkor az amerikai gazdaság nem a mostani 3,1, hanem 4 százalékos GDP növekedést produkálna.

Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a globális gazdaság lassul, ez nem igaz az Egyesült Államokra. A világ lassul, de mi nem lassulunk - fogalmazott a politikus.

A Donald Trumppal készült interjú két nappal azt követően került adásba, hogy a Federal Reserve szerdán a kamatok szinten tartása mellett döntött, s jelezte, hogy idén már nem tervez szigorítást, és csökkentette az amerikai gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését is. Az amerikai elnök már a megválasztása előtti időkben is folyamatosan kritizálta a Fedet, s tavaly több alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy a jegybank kamatemelései értelmetlenül lassítják az amerikai gazdaság növekedését.

Ugyan a jelenlegi Fed-elnök, Jerome Powell kinevezését még támogatta, azonban a kamatemelések miatt Trump folyamatosan kritizálta a monetáris politikát. Állítólag tavaly tanácsadóival már azt vitatta meg, van e lehetősége idő előtt menesztenie a Fed elnökét - mint kiderült, nincs. Ugyanakkor a jegybank vezető testületeiben megüresedő székek betöltésekor Trumpnak megvan az esélye, hogy saját jelöltjeivel töltse fel azokat. Így középtávon már befolyásolni tudja a kamatpolitikát.

Az amerikai gazdaság tavaly 2,9 százalékkal bővült, a negyedik negyedévben a növekedés üteme 2,6 százalékos volt. A Fed kommunikációjában az éles fordulat idén januárban következett be, Jerome Powell akkor említette meg a lehetőségét annak, hogy idén szüneteltethetik a kamatemeléseket. Szakértők szerint a kommunikációban bekövetkezett változásnak nagy szerepe volt abban, hogy a pocsék decemberi teljesítmény után január eleje óta pozitív fordulat volt tapasztalható a nagy tőzsdéken.

Őszintén remélem, hogy nem befolyásoltam őket

- mondta az interjúban Trump. Azonban ez nem számít, nem érdekel, hogy befolyásoltam-e őket vagy sem. Ami fontos, hogy igazam volt - tette hozzá az USA elnöke.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!