Brókerbotrányok: közeleg az ítélet a Buda-Cash-perben

Várhatóan pénteken hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék a Buda-Cash Brókerháznál 2007-től tizenöt éven át elkövetett csalássorozat miatt indult perben - adta hírül a Magyar Idők.
Domokos László, 2018. október 19. péntek, 09:45
Fotó: Napi.hu

A jogerős ítéletig azonban még évek telhetnek majd el, mivel a Buda-Cash-ügy még az újabb és újabb vádakkal bővülő Quaestor-ügynél is bonyolultabb, szerteágazóbb - írta a napilap.

Az ügyészség szerint a vádlottak mintegy 115 milliárd forint kárt okozó, tizenöt éven át bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett csalás és sikkasztás miatt vonhatók felelősségre.

A vádlottak padján V. Péter vezérigazgató-helyettes, Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapítója, T. Péter vezérigazgató, Gy. János és P. Gyula igazgatósági tag ül. Az ügyész perbeszédében valamennyiük esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A felelősség mértékének megállapítása azonban nem egyszerű dolog.

A vádirat szerint a Buda-Cash Brókerház 1998-ban a sorozatos pénzügyi válságok miatt olyan helyzetbe került, hogy nem tudták már biztosítani fizetési kötelezettségeiket a befektetőiknek. A cégvezető, Pintér Zoltán döntése alapján nem jelentettek csődöt. A cégvezető megállapodott V. Péterrel arról, hogy a fizetőképességet az ügyfelek pénzének használatával, értékpapírjaik értékesítésével, illetve letétként befizetett pénzük szükség szerinti felhasználásával biztosítják.

Minderről az ügyfelek mit sem tudhattak. A per során ismeretlenül maradt személy 1998 januárjában létrehozta a 7920-as kódszámú ügyfélprofilt valós ügyfél nélkül. Helyette az ügyfélprofilban előbb a Jackson Brothers Internatio­nal Corporation, majd Torma József, végül 2007 áprilisától Karácsony Miklós szerepelt ügyfélként.

A nevek valós személyt nem takartak. A vádirat szerint a vádlottak erre a számlára rendszeresen nagy összegeket utaltak, azokat a sajátjukként kezelték, amivel 1998 és 2014 között száztizenötmilliárd forintos kárt okoztak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK