A londoni FTSE-100 mutató 0,55 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,87 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,11 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,96 százalékkal, Madridban pedig 1,51 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,72 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,66 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,95 százalékkal nőtt.

A New York-i tőzsdeindexek erős nyereséget mutattak az európai tőzsdezárás idején: a Dow Jones ipari átlag 1,72 százalékos, az S&P 500-as index 1,42 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,67 százalékos pluszban állt.

Erősítette a kockázatvállalási hajlandóságot szerte a világban, hogy a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, a két ország főtárgyalói telefonon beszéltek, és abban állapodtak meg, hogy októberben ülnek össze.

Nagy-Britanniában a parlament alsóháza elfogadta szerda este azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból. A jogszabály péntek estig túljut az összes felsőházi tárgyalási szakaszon, és hétfőn II. Erzsébet királynő kihirdetheti a törvényt. Boris Johnson miniszterelnök a rendezetlen Brexit tilalmát célzó törvény elfogadása után szerda éjjel előrehozott választások kiírását kezdeményezte október 15-ére, ám ennek elfogadásához nem gyűlt össze a törvényben előírt kétharmados többség.

Olaszországban pedig letette a hivatali esküt csütörtökön az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) közös kormánya Giuseppe Conte miniszterelnök vezetésével, ezzel hetekig tartó belpolitikai válság zárult le.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen emelkedett, miután az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) szokásos heti jelentésében arról számolt be, hogy a kereskedelmi nyersolajtartalékok a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkentek, és immár a harmadik egymást követő héten. Az amerikai-kínai kereskedelmi vita rendezésébe vetett remények erősödése szintén javította a befektetők hangulatát.

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,59 százalékos pluszban, 62,27 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 2,45 százalékos nyereségben, 57,64 dolláron forgott csütörtök este háromnegyed hatkor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 2,20 százalékkal, 1526,05 dollárra csökkent.

Egy euróért 1,1047 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,13 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!