Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az első óra gyors mozgását követően komolyabb változás nem történt, a benchmark nap végén 0,2 százalékos pluszban, 22 109 ponton állapodott meg. A vezető részvények vegyesen szerepeltek, a stagnáló BUX mögött jelentősen erősödő Richter és jelentősen gyengülő Magyar Telekom húzódott meg. A telekomrészvények kálváriája tovább folytatódik, a részvényeseket a ma megtartott közgyűlésen újabb negatív meglepetés érte, nincs szó ugyanis magasabb osztalékról. Az árfolyam a nyitást követően folyamatosan lefelé tartott, az utolsó papírok pedig 1,6 százalékos veszteséggel, 886 forinton cseréltek gazdát. Optimista hangulatban telt a nap a Richter piacán, a reggel még a negatív tartományban forgó gyógyszerpapírok végül 46 880 forinton fejezték be a kereskedést, ami két százalékos felértékelődésnek felelt meg. Kisebb elmozdulás jellemezte a leglikvidebb blue chipeket, a reggel még a 20 ezer forintos lélektani határ fölött is megforduló Mol a napot 0,7 százalékos veszteséggel, 19 605 forinton zárta, miközben az OTP 6860 forintos árfolyama 0,9 százalékos drágulást jelentett. Szektortársával ellentétben csökkent az Egis kurzusa, a kisebbik gyógyszergyártó a kereskedés végén felerősödő eladói nyomás miatt egy százalékos mínuszban, 30 300 forinton zárt. Eredményes napot tudhatnak maguk mögött az FHB és a Rába befektetői, előbbi 3,8 utóbbi 1,8 százalékkal értékelődött föl.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!