Újabb, ezúttal immár a harmadik vételi ajánlatával rukkolt elő a világ legnagyobb sörgyártó cége, az Anhauser-Busch InBev a világ második legnagyobbjának számító SABMillerre. Az új ajánlatban részvényenként már 42,15 fontot kínálnak a SABMiller részvényekért, illetve a cég 41 százalékára készpénz és részvény kombinációt adnának. Ez utóbbi ugyan alacsonyabbra értékelné a társaságot, viszont az ezzel megcélzott részvényei csoport, az Altria és a Santo Domingo család számára adózási előnyöket rejt - írja a Marketwatch.

Az ajánlat összesen 68 milliárd fontra, azaz nagyjából 105 milliárd dollárra értékeli a cégcsoportot, a készpénzes ajánlat 44, a kombinált nagyjából 28 százalékos prémiumot jelenthetne a SABMiller utolsó záróárfolyamához képest. Ez, hozzászámítva a SABMiller mintegy 6,9 milliárdos nettó adósságállományát, 75 milliárd fontos cégértéket jelent. Az AB Inbev az ajánlattal egyidejűleg közölte, nem elégedettek azzal a hozzáállással, amit a SABMiller menedzsmentje tanúsított az előző két, 38, majd 40 fontos árfolyamon megtett ajánlat során, s sürgette a cég részvényeseit, bírják rá a társaságot, hogy fogadja el az ajánlatot - írja a Financial Times.

A lépés az egyik legnagyobb akvizíció lenne az AB InBev életében. Célja, hogy a a legnagyobb rivális megvásárlása után saját, stabil márkáit, mint a Budweiser, a Stella Artois vagy a Corona kombinálni tudja a SABMiller sok, elsősorban a feltörekvő piacokon népszerű márkájával - írja a pénzügyi lap. A SABMillerhez tartozik többek között a Pilsner Urquell, a Dreher, a Miller, vagy a Grolsch is, 200 márkából álló termékportfóliójából 6 a világ 50 legjobban kedvelt söre között található.

Az AB Inbev jelezte, meglehetősen csalódottak, hogy az előző két megkeresést a SABMiller igazgatósága úgy utasította el, hogy bármilyen egyértelmű elkötelezettséget mutattak volna az ügy iránt. Carlos Brito, az AB Inbev vezérigazgatója szerint most, hogy határidőhöz van kötve az ajánlat elfogadása, úgy gondolják, a SABMiller részvényeseinek meg kell érteniük, hogy ez egy nagyon jó ár.

Van akit már meggyőztek. A SABMiller részvényeinek jelentős részét birtokló Altria a jelek szerint támogatja az új ajánlatot. Úgy nyilatkoztak, hogy a részletes feltételek megismerése után az a valószínűbb, hogy ők a kombinált ajánlatot fogadják el, amely 2,37 fontos vételárat, s hozzá 0,48, öt évig eladási tilalom alá eső AB Inbev részvényt jelentene. E mellett a készpénzes ajánlatot is jónak tartják. Szerintük a két cég kombinációja jelentős értéket teremtene a SABMiller részvényesei számára.

Az AB InBev eközben intenzív tárgyalásokat folytat a BevCo nevű céggel, amely a Domingo család részvénycsomagját birtokolja. Ha sikerülne őket is meggyőzni, az már közel hozhatja a sikert, a két részvényesi csoport birtokolja ugyanis a SABMiller részvényeinek 40 százalékát. A részvénycserével kombinált megoldást port nekik dolgozták ki.

Az FT által megkérdezett elemzők egyelőre megosztottak a tekintetben, hogy az ajánlat ezúttal sikeres lesz-e. Van, aki szerint ez valóban egy olyan ajánlat, amit érdemes lehet elfogadni, de van olyan vélemény is, amely szerint az ár még túl alacsony, s egy újabb, megemelt ajánlat után jön csak létre az óriási üzlet.

A lap szerint az AB Inbev számára a feltörekvő piacok felé való terjeszkedés logikus lépés, a fejlettebb piacokon ugyanis a nagy gyártók egyre inkább szembesülnek a kisebb, független sörfőzdék térnyerésével a fogyasztáson belül. A két cég értékesíti a világ sörfogyasztásának nagyjából 30 százalékát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!