A veszteséget a cég gyorsjelentése szerint elsősorban a HUMANsoft Kft. veszteséges működése okozta, ugyanakkor azt is leszögezik, hogy a veszteséges első félév az egész iparágra jellemző. A gyorsjelentés azt is kiemeli, hogy a projektek nagy része a harmadik és a negyedik negyedévben zárul, így az árbevétel is ekkor realizálódik, miközben a költségek folyamatosan jelentkeznek. A FreeSoft cégcsoport 2009. első félévében 4,2 milliárd forint árbevételt ért el, 3,75 százalékkal többet, mint tavaly. Az üzleti eredmény 233 millió forintos veszteség volt, ami 60 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!