Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ha a 10 éves amerikai államkötvények hozama elérné a 4,5 százalékos szintet, akkor azt az amerikai gazdaság még úgy-ahogy elviselné, azonban a részvénypiac hatalmasat zuhanna - vélik a Goldman Sachs elemzői. A befektetési bank szakértői stressztesztet készítettek a fontosabb eszközosztályokra és az amerikai gazdaságra vonatkozóan. Ebben azt vizsgálták, hogy egy drasztikus hozamemelkedésnek milyen hatásai lennének.

Az amerikai államkötvények hozama már egy ideje emelkedni kezdett, ebben több tényező is szerepet játszott. Egyrészt az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed megkezdte hatalmasra duzzadt mérlegfőösszegének leépítését, továbbá emelkedtek az amerikai inflációs várakozások. A Fed eközben lassan kamatot is emel, fokozatosan, a jelenlegi várakozások szerint idén három darab enyhe kamatemelésre kerül majd sor Amerikában.

Még hátra van pár perc

Bár a 10 éves kötvényhozam még nem törte át a 3 százalékos szintet, sőt pénteken csökkent is, azonban az elmúlt két hónapban már több szakértő is megkongatta a vészharangot. Úgy vélik, tartós hozamemelkedésre kell felkészülni.

A Goldman elemzői egyelőre nem látják vészesnek a helyzetet, alap forgatókönyvük szerint idén év végén a 10 éves amerikai államkötvények hozama 3,25 százalékon áll majd. Azonban ha az év végéig valamilyen oknál fogva ez a mutató 4,5 százalékra emelkedne, akkor az egy komoly, 20-25 százalékos esést hozna a részvényárfolyamokban - vélik a befektetési bank szakértői. Ugyanakkor szerintük az amerikai gazdaság ettől még nem süllyedne recesszióba, viszont a növekedés üteme jelentősen lelassulna.

A tőzsde még fúvódhat

Bár a szakértők szerint az elmúlt hetekben tapasztalt korrekció az amerikai részvénypiacon már az emelkedő kötvényhozamoknak volt köszönhető, a Goldmannál úgy vélik, a részvényárfolyamok emelkedése kitarthat mindaddig, amíg a 10 éves hozam el nem éri a 3,5-4 százalékos sávot.

Ha a január 26-án elért 2872 pontos csúcshoz képest számoljuk a korrekció mértékét, akkor egy 20-25 százalékos esés 2155-2298 pont közé hozná le az S&P 500-as index értékét - számolt utána a Bloomberg. Ez azt jelentené, hogy a pénteki, 2747 pontos záróárhoz képest még legalább 17 százalékot esne az index.

A fotó forrása: AFP/Geof Caddick.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!