A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

− A féléves jelentés szerint drámai hatással bíró lépésekről döntött az igazgatótanács. Milyen változásokról határoztak?

− Az igazgatótanácsi üléseken egyrészt ismertettük azokat a részletes terveket, amelyek mentén a cégcsoport eredményesebben képes gazdálkodni, mint az elmúlt egy-másfél évben, másrészt megvitattuk a cégcsoport átszervezésére vonatkozó javaslatokat is, így a holdingstruktúra kialakításához szükséges elveket is elfogadtuk. Az igazgatótanács tagjai maradéktalanul támogatták törekvéseinket.

A változások fő elve az eredményes üzleti területek megerősítése és a hosszan elnyúló, kockázatos, nem átlátható projektek és a kapcsolódó üzletágak megszüntetése, kiszervezése volt. Azokat a tevékenységeket, melyek nem termeltek profitot, el kellett felejtenünk, fel kellett számolnunk. Sem mi, sem a konkurencia, de még a gazdasági élet legjobban szervezett és működtetett cégei sem engedhetik meg maguknak, hogy hosszabb távon veszteséget termeljenek egy nem látható jövőbeni nyereség reményében. Azokat a területeket, ahol nincs megfelelő kompetenciánk és a piacnak nem kell a mi szolgáltatásunk, elfelejtjük.

Számos konkurens társasággal ellentétben nekünk van munkánk. Idén a külföldi leányvállalattal együtt számított árbevételünk várhatóan meghaladja a húszmilliárd forintot. Mindezek miatt az átalakítás során azt is el kellett döntenünk, hogy a jelenlegi, igen kedvező pozícióink megtartása érdekében milyen lépéseket kívánunk tenni azért, hogy eredményesek is legyünk. Ezért drasztikusan, éves viszonylatban közel 1 milliárd forinttal csökkentjük a fix költségeket. A megszüntetésre és kiszervezésre kerülő területek humánerőforrás-csökkentést eredményeznek. Konkrét számokról a jelenleg zajló folyamatok miatt még nem nyilatkozhatom, várhatóan december közepéig végzünk ezzel a feladattal is.

− Mit remél ezektől a cég?
− Az egymilliárd forintos megtakarítással még közel sincs vége az átalakítással kapcsolatos költségoldali felülvizsgálatnak. Az én irányításom alatt 2012-ben biztosan nem lesz negatív az eredményünk. Ahhoz sem én, sem a menedzsment többi tagja nem adhatja a nevét. Az igazgatótanács sem adna ilyen tervre felhatalmazást. Válság ide, válság oda, a híresztelésekkel ellentétben ha valakinek, akkor a Synergonnak van módja, lehetősége és ereje erényt kovácsolni a bajból. Mindenki spórolni szeretne. Nekünk ehhez már üzleti stratégiánk, termékeink és megkötött szerződéseink is vannak.

− A Synergon portfóliójából az elmúlt időszakban fájóan hiányoznak az állami megrendelések. Szeretné-e növelni az innen származó bevétel arányát?

− Azt hiszem, elsősorban a piacról hiányoznak ezek a megrendelések, mert a válság hatására jelentősen csökkent az állam aktivitása. Mivel a költségvetés lehetőségei és igényei is korlátozottak, vétek volna erre stratégiát építeni. Azért tűnik fel mindig nálunk a piac változása, mert mi tőzsdei cég vagyunk, így a transzparencia jegyében folyamatosan kommunikáljuk a cég életében történő változásokat. Mások inkább hallgatnak, nehogy magukra vonják a figyelmet. Érdemes lesz megnézni az iparág egyes szereplőinek számait 2011 végén − az előző évekhez képest. Nem lesz szívderítő olvasmány.
Egyébként nem hiszem, hogy egy ekkora vállalatot, mint a Synergon, egyedül kellene irányítanom. Nem vagyok híve a "one man show"-nak, ennél komolyabb a mostani feladat. A vezérigazgatói megbízatásom egyik első feladataként egy ütőképes menedzsment felállítását vállaltam. Örömmel mondhatom, hogy megtaláltam a megfelelő partnereket. Sokat tapasztalt, nagy tudású vezetőkre kívánom bízni a Synergon egyes területeinek irányítását.


Az új piaci helyzetnek megfelelően a Synergon a több lábon állás híve. A központi beszerzésekkel kapcsolatos szerződések komoly kitettséget jelentettek számunkra is. Most más idők járnak, ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell. Amellett hogy személy szerint az én és az igazgatótanács többi tagjának neve is elfogadott és biztosíték az állami szféra számára, jelentős tapasztalataink vannak a cégfelvásárláshoz kapcsolódó tranzakciókban is. Felkészülünk a változásra, és nem lepődünk meg azon, hogy a központi megrendelések, tenderek száma csökkent. Pótoljuk azokat a külföldi és a magánszektorban tervezett terjeszkedésünkkel. Számos eladósorba került kisebb vállalkozás tulajdonosa örömmel veszi az esetleges felvásárlással kapcsolatos megkeresést. Lehet, hogy ez lesz az egyik járható út a túléléshez, én ebben jobban hiszek, mint az állami megrendelések messiásszerű várásában.

− Mi a helyzet a vidékfejlesztési minisztériumos Microsoft-licencekkel? Bíróságon végződik az ügy?

− Azon túl, hogy megítélésünk szerint jogtalan a pénz visszatartása, nem lenne helyes bármit is nyilatkoznom. Jelenleg is igen intenzív tárgyalásokat folytatunk a per megelőzése és a konszenzusos megállapodás érdekében. Mi szeretnénk megállapodni.

− Az elmúlt hetekben megjelent egy olyan információ a sajtóban, mely azt sugallta, hogy a Synergon érintett lehet a BKV−Hagyó botrányban. Mit lehet tudni erről?

− Tudtommal a Synergon mindig is, a mi cégben történő megjelenésünk előtt is, a transzparens működés híve volt. A tőzsde miatt ez elengedhetetlen. Az én vezetésem alatt ezt az elvet csak erősíthetjük. Az ügyről mi is csak a megjelent cikkből értesültünk, és meglepve olvastuk azt. Sem a Synergont, sem annak jelenlegi vagy korábbi dolgozóit nem kereste meg egy hatóság sem. Ilyen esetekben azért szerencsés volna azt a kérdést is feltenni, hogy bár számos gyanúsítottról lehetett hallani, synergonos, a mi tudomásunk szerint, nem volt köztük. Ebben az esetben kinek és miért állhat érdekében egy minden alapot nélkülöző kijelentést leírni?

− Nemrég fogadtak el egy vezetői opciós programot, mely akkor lehívható, ha két éven belül 420 forint fölé kerül az árfolyam. Ezt az árszintet az igazgatótanács vagy a tulajdonosok javasolták? Ön bízik abban, hogy sikerül lehívni?

− Ha az elsőszámú vezetők nem bíznak a cégben, akkor már régen rossz. Bízom a Synergonban és látok benne fantáziát, ezért állapodtunk meg abban, hogy tulajdonosa is lehessek annak, amit működtetek. Ez akár egyfajta demagóg szövegnek is tűnhet, de én ezt komolyan is gondolom. A tulajdonosi kötődés mindig erősebb, mint bármilyen menedzsermegállapodás. Ezen elvek mentén próbálom irányítani ezt a céget is, csakúgy, mint korábban a többit.

A Synergon utolsó vezérigazgatója május elején távozott a cégtől, az igazgatótanács pedig, miközben elkezdte átalakítani a céget, egyúttal kereste az új cégvezetőt. Amikor elkezdtem tárgyalni az igazgatótanáccsal, már az elején tisztáztuk, hogy engem csak abban az esetben érdekel a Synergon Csoport elsőszámú vezetői feladata, ha annak tulajdonosa is lehetek. Az opciós árszintet tekintve olyan megállapodás született, ahol a részvényesek és én is csak jól járhatok, hiszen a 420 forintos árfolyamot nem olyan régen hagyta el a Synergon. Amennyiben a tőkepiac és a társaság is fellendülőben lesz, akkor ezt az árat gyorsan el lehet érni. De, hogy megnyugtassam, az igazgatótanáccsal közösen az árfolyamot valahol az 1000−2000 forintos szint közelében szeretnénk látni, és ezen dolgozunk, nem pedig a 420 forintos alsó küszöbön. A 420 forint csupán a lehívás lehetőségét adja meg számomra; igazán motiváló csomagra jóval magasabb árfolyam mellett tehet szert az ember.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!